eur:
401.68
usd:
364.06
bux:
72649.8
2024. október 4. péntek Ferenc

Rieb: "Nincs időnk, elfogy a levegő a Fradi körül"

A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Rieb György szerint már a hétvégén kiderülhet, hogy az angol Kevin McCabe magyarországi cége elindul-e az Üllői úti ingatlanra most előkészített meghívásos tenderen. A klubvezető elmondta, hogy a belgák és a lengyelek is érdeklődnek, hamarosan velük is egyeztetni fognak.

A korábbi sikertelen próbálkozások után a Kevin McCabe nevével fémjelzett Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. azt közölte, hogy nem tesz újabb ajánlatot az Üllői úti FTC-ingatlanokra. Mit tud, változott az angol üzletember álláspontja azóta?

Amikor legutóbb Kevin McCabe Magyarországon tartózkodott, meghívta a Ferencváros vezetőit a mostani hétvégére. Ezt követően nyilvánították eredménytelennek a tendert, majd jött az a nyilatkozat, hogy a jövőben már nem kíván pályázni az angol cég. Pár nappal később mégis megerősítették, hogy a meghívás ettől függetlenül érvényes. Úgy tudom, hogy Kevin McCabe jeges álláspontja is olvadásnak indult. Remélem, hogy hétvégén megtudom az angol üzletember szándékát, én arra fogom ösztönözni Kevin McCabe-et, hogy induljon a meghívásos pályázaton.

A többi esetleges pályázóval beszélt már szándékukról?

Eddig még nem tudtam. Aki engem el akar érni, az el is tud. Bizonyos szálakon a belgák és a lengyelek is érdeklődnek, hamarosan majd velük is egyeztetni fogunk.

Szoros a határidő, hiszen a pályázat beadásának határideje február 13-a.

Ezt a jog szabályozza. Egy zártkörű pályázat esetén a határidő rövid. Ennek örülünk, mert nincs időnk, elfogy a levegő a Fradi körül. Február végéig, március elejéig még bírjuk, de a tartozás miatt fenyegetettség nem engedi, hogy ez tovább húzódjon. Ha nem lenne tartozása a klubnak, akkor belemehettünk volna egy nyitott tenderbe, mert a költségvetés működik, de a problémát az az adóssághalmaz jelenti, amit görgetünk magunk előtt. Ez nem enged tovább időt.

Korábban azt mondta, hogy a legutóbbi eredménytelen pályázat miatt az adósság 80-100 millió forinttal nő. Behajtják-e ezt valakin?

Ezt majd az elnökség eldönti. Ha érvényes és eredményes lesz az új tender, akkor az FTC nem foglalkozik ezzel.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Elfogadta a kormány a földhő hasznosítási koncepciót

Megjelent a csütörtökön véget ért kormányülés után a késő esti Magyar Közlönyben az a határozat, amely értelmében elfogadta a kormány a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. Erről is szó lesz a Portfolio jövő csütörtöki Energy Investment Forum konferencián, amelynek egyik nyitó előadója Lantos Csaba energiaügyi miniszter lesz, még nem késő regisztrálni itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×