Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.51
bux:
145592.22
2026. november 5. csütörtök Imre

Beckham "olyan, mint a legjobb értelemben vett hurrikán"

David Beckham akkora bevételt hozott a Los Angeles Galaxy-nek, hogy a klub akár ki is léphetne az amerikai labdarúgó ligából (MLS).

Jó vétel volt David Beckham a Los Angeles Galaxy-nek - üzleti szempontból mindenképpen.

A nyáron a Real Madridtól érkezett angol középpályás sem tudta csapatát a rájátszásba segíteni az MLS-ben, a hat csapatos nyugati csoportban ötödikként zárt a Galaxy, ám ennek ellenére hatalmas bevételekhez jutotta a Los Angeles-i klubot.

Alexi Lalas, az együttes általános igazgatója elmondta: Beckham érkezése óta megduplázódtak a csapat bevételei, és jó úton vannak afelé, hogy az első, európai mértékkel mérve is szuperklub legyenek Észak-Amerikában.

"Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy valaki azt mondja: szerezzük meg David Beckhamet! De ki kellett várni a megfelelő pillanatot, amíg erre esélyünk nyílt. Szerencsénk volt, hogy sikerült egy előszerződést kötni vele, és azzal válhattunk el, hogyha új kihívásra vágyik, akkor szívesen látjuk" - mondta a volt amerikai válogatott labdarúgó.

David Beckham megszerzése azt követően vált álomból valósággá, hogy kiesett Fabio Capello kegyeiből a Real Madridnál.

"Akkor úgy éreztük, sohasem lesz jobb esélyünk leigazolni őt. De először fel kellett tenni a kérdést: a segítségével fogunk tudni meccseket nyerni? Mert amennyiben nem ez a fontos, akkor nem labdarúgásról, hanem pusztán cirkuszi mutatványról beszélünk" - tette hozzá.

"Hatással van a klub valamennyi részére, és hihetetlen bevételeket generál nekünk. Olyan, mint a legjobb értelemben vett hurrikán. Minden egyes nap érezzük David Beckham erejét és imázsát" - hangsúlyozta Alexy Lalas.

Az igazgató kiemelte: Beckham segítségével világmárkává válhat a Galaxy is. "Amikor a gyerekek felkelnek a világ bármely pontján, és az amerikai labdarúgásra gondolnak, ránk gondolnak - Beckham hatására" - vélekedett.

"Kiléphetnénk az amerikai ligából, és világkörüli túrára indulhatnánk" - emelte ki a Galaxy másodedzője, Tom Payne, arra utalva, hogy a csapat immár csak a fellépti díjakból is fent tudná tartani magát.

A Los Angeles-i klub a napokban éppen Ausztráliában és Új-Zélandon játszik barátságos mérkőzéseket.

A Sydney FC elleni találkozóra 80 ezer néző volt kíváncsi, és azt láthatták, hogy az ausztrál gárda 5-3-ra győzte le a Galaxy-t. Az amerikai csapat becsületét éppen David Beckham mentette meg, aki pazar szabadrúgásgólt szerzett.

Ez volt Ruud Gullit hivatalos debütálása a Galaxy kispadján. A holland szakember november elején vette át Frank Yallop helyét, és három évre írt alá.

A túrát David Beckham is kihasználta, hogy saját bevételeit növelje: a mérkőzés után Sydney belvárosában parfümmárkáját népszerűsítette.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas esésben az AI-papírok

Hatalmas esésben az AI-papírok

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq 4, az S&P 500 közel 2,5 százalékot zuhant, miközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×