Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A svédeken és a portugálokon át vezethet az út a dél-afrikai vébére

Az első európai csoportba sorsolták a magyar labdarúgó-válogatottat Durbanben, ahol a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőjének beosztását készítették el.

A magyarok mellé a portugálokat, a svédeket, a dánokat, az albánokat és a máltaiakat sorolták.

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a válogatott számára elérhető a második hely a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezői során.

"Amit a sorsolás előtt mondtam, azt most is fenntartom, a magyar válogatottnak versenyben kell lennie a csoportban a második helyért" - jelentette ki a sportvezető. "Az első két kiemelt közül úgy érzem, Portugáliát itthon elkaphatjuk, a svédek ellen hagyományosan nem szokott szerencsénk lenni."

Kisteleki hozzátette: a menetrend kialakításánál arra törekszik az MLSZ, hogy a magyar válogatott első meccsét hazai pályán kezdje, lehetőleg egy legyőzhető riválissal.

"Kiegyenlített hatosba kerültünk, a sorsolásunk nem tűnik rossznak, talán a második csoport lett volna jobb nekünk" - mondta Várhidi Péter szövetségi kapitány.

"Portugália, Svédország és Dánia közel azonos játékerőt képvisel, biztos lesznek körbeverések, döntetlenek a csoportban. A selejtezőkig még egy évünk van, addig még több meccset játszunk és, ha annyit fejlődünk, mint az elmúlt évben, akkor még közelebb kerülhetünk riválisainkhoz. Hazai pályán bárki ellen győzelmi eséllyel léphetünk pályára" - vélekedett a szakember.

Az angolok ismét a horvátokkal kerültek össze, de nem lesz könnyű feladatuk, mert az ukrán válogatot is ennek a csoportnak a tagja. A címvédő olaszok dolgát Bulgária és Írország nehezítheti meg.

Négy közép-európai ország csaphat össze a 3-as csoportban. Erősnek tűnik a 7-es csoport, amelynek a legutóbbi vb-n broznérmes franciák mellett Románia, Szerbia és Ausztria is tagja.

Az európai zóna csoportbeosztása:

1. csoport: Portugália, Svédország, Dánia, Magyarország, Albánia, Málta
2. csoport: Görögország, Izrael, Svájc, Moldova, Lettország, Luxemburg
3. csoport: Csehország, Lengyelország, Észak-Írország, Szlovákia, Szlovénia, San Marino
4. csoport: Németország, Oroszország, Finnország, Wales, Azerbajdzsán, Liechtenstein
5. csoport: Spanyolország, Törökország, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Örményország, Észtország
6. csoport: Horvátország, Anglia, Ukrajna, Fehéroroszország, Kazahsztán, Andorra
7. csoport: Franciaország, Románia, Szerbia, Litvánia, Ausztria, Feröer-szigetek
8. csoport: Olaszország, Bulgária, Írország, Ciprus, Grúzia, Montenegró
9. csoport: Hollandia, Skócia, Norvégia, Macedónia, Izland

A kvalifikációs sorozat 2008. szeptember 6-án kezdődik és 2009. novemberig tart.

Az európai selejtezősorozat kilenc csoportban zajlik, az elsők automatikusan kvalifikálják magukat a világbajnokságra, míg a nyolc legjobb csoportmásodik oda-visszavágós pótselejtezőn méri össze tudását a vb-részvételért.A magyarok számára a legnehezebb ellenfélnek a portugál válogatott ígérkezik. Annak, hogy (az egyelőre) Felipe Scolari által irányított legénységet Budapesten láthatjuk, legfeljebb a magyar hölgyek örülhetnek szívből: közelről láthatják majd Cristiano Ronaldót. A Manchester United csillaga immár a csapatkapitány-helyettes (Figo és Pauleta visszavonult a válogatottságtól), s a legjobb, legértékesebb futballista a portugálok között.

Persze, rajta kívül is temérdek sztár közül válogathat a kapitány: Ricardo Carvalho és Paulo Ferreira a Chelsea, Miguel a Valencia, Deco a Barcelona, Quaresma a Porto, Simao Sabrosa az Atlético Madrid, Nani a Manchester United, Meira a VfB Stuttgart, Hugo Almeida a Werder Bremen játékosa.

Szomorú tény: a portugál azon kevés válogatott közé tartozik, amelyet a magyar válogatott, története során, még sohasem tudott legyőzni.

Ibrahimovic ismét a magyarok ellen

A svédekkel sem jártunk túl jól, a két csapat legutóbbi nyolc találkozójából hatot a sárga-kékek nyertek meg. A magyar csapat legutóbb 1995-ben tudott nyerni északi ellenfele ellen. Lars Lagerbäck együttese az utóbbi időben a nagy tornák állandó résztvevője, a kétezres években nem hiányzott sem vb-ről, sem Eb-ről, beleértve a 2008-as tornát is.

Legjobb játékosai, mondhatni, megszokott módon, külföldi klubokban, elsősorban Angliában, Olaszországban és Franciaországban futballoznak. Zlatan Ibrahimovic, aki legutóbbi budapesti fellépésén emlékezetes gólt lőtt, az Inter játékosa, Anders Isaksson a Manchester City kapusa, Olof Mellberg az Aston Villa védője, Kim Källström a Lyon, Johan Elmander a Toulouse támadó középpályása, míg Fredrik Ljungberg a West Ham Unitedet erősíti.

Olsen bandája

Morten Olsen válogatottja, a dán csapat lemaradt a 2008-as Európa-bajnokságról (éppen a svédekkel volt egy csoportban), s kisebb generációváltás előtt áll. Néhány régi harcos, mint Helveg, Laursen, de talán Tomasson is, már nem, vagy csak alig kap szerepet a következő sorozatban, a jövő a mostani középgenerációé, amelynek vezéralakja Cristian Poulsen, a Sevilla védekező középpályása. Alighanem ő ma az egyedüli dán, akit a posztján Európa legjobbjai között emlegetnek. A dánok kulcsemberei is légiósként, erős bajnokságokban futballoznak.

Az albánoknál még nincs kapitány

Az albán válogatott éléről az utolsó Eb-selejtező után leköszönt Otto Baric, így a posztja betöltetlen. A csapat ellenben "megvan", kulcsjátékosai olyan futballisták, akik a kilencvenes évek közepén, fiatalon, vagy akár gyerekfejjel külföldre mentek. Elsősorban Lorik Canát, az Olympique Marseille pristinai, azaz koszovói születésű játékosát, a válogatott csapatkapitányát érdemes kiemelni - az albán mellett egyébként svájci és francia útlevele is van.

A legjobb csatár Edmond Kalppani, a Karlsruhe támadója, Hajnal Tamás klubtársa. Kalppani az utóbbi öt Eb-selejtezőn öt gólt lőtt.

Régi ismerősök: Mifsud és társai

A 2008-as Eb-selejtezőre kisorsolt ellenfelek közül a máltaiakat kapta meg ismét a magyar válogatott. A cseh Dusan Fitzel együttese gyengébb a miénknél, de néhány figyelemre méltó eredményt elért - a magyarok legyőzése mellett, például, döntetlent játszott hazai pályán a törökökkel. Legjobb játékosa az angol második vonalban, a Coventryben szereplő Michael Mifsud, aki 2007 őszén góljaival kiejtette a Manchester United (erősen tartalékos) együtesét az angol Ligakupából.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×