Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre

Olasz futballbotrány: vizsgálják az áldozat barátait

Az arezzói ügyészség vizsgálatot indított az ellen a négy személy ellen, akik egy autóban utaztak a vasárnap lelőtt Lazio-szurkolóval, Gabriele Sandrival. A négy drukkert azzal gyanúsítják, hogy a tragédia helyszínéül szolgáló autópálya-pihenőben megtámadták a Juventus híveit, s gyakorlatilag ez vezetett társuk halálához.

Az eddigi vizsgálatok alapján a parkolóban összesen négy autó volt, kettőben a római, kettőben pedig a torinói alakulat szimpatizánsaival, a hatóságok szerint 18 személy vett részt az incidensben.

A kiérkező rendőrök egyike, Luigi Spaccarotella először leadott egy figyelmezető lövést a levegőbe, a második golyó azonban - állítása szerint véletlenül - az autó üvegén áthatolva eltalálta Sandrit.

"A testvérem barátai elleni vizsgálattal a rendőrség csak el akarja hárítani magától a felelősséget" - mondta az áldozat bátyja, Cristiano Sandri. A család jogi képviselője közben súlyos vádakkal illette Spaccarotellát.

"Nyújtott karral lőtt a rendőr"

"Nem igaz, hogy véletlenül sült el a fegyvere. Nyújtott karral lőtt az autó felé, amelyben Gabriele éppen aludt. Õ nem is vett részt az összetűzésben" - hangsúlyozta.

A rendőr ellen emberölés vádjával folyik a nyomozás.

A Sandri-család Giuliano Amato belügyminisztert is élesen kritizálta. "Le kellene mondania" - mondta Cristiano Sandri.

Temetés délután

Szerdán több száz ember rótta le kegyeletét az elhunyt ravatalánál Róma központjában. Giancarlo Abete, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke, Giovanna Melandri sportminiszter és Walter Veltroni római polgármester egyaránt részvétét fejezte ki az áldozat szüleinek. A temetés szerdán délután lesz, több ezer ember részvételére számítanak.

A hétvégi tragédia után Olaszország-szerte zavargások törtek ki a stadionokban és a futballpályák környékén, az erőszakos cselekményekkel összefüggésben eddig huszonöt szurkolót állított elő az olasz rendőrség, hat drukkert Tarantóban, nyolcat Milánóban, hetet Bergamóban, négyet pedig Rómában fogtak el.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×