Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
323.34
bux:
147407.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem kísérhetik el az olasz ultrák a csapatot az idegenbeli találkozókra

A jövőben a helyi rendőrkapitányok stadionon kívüli rendbontás esetén is elrendelhetik egy olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés elhalasztását vagy félbeszakítását, többek között erről határozott a Belügyminisztérium hétfői rendkívüli ülésén.

Ezenkívül a vendégcsapatok ultrái nem kísérhetik el kedvenceiket az idegenbeli találkozókra.

Március 1-től a kluboknak saját biztonsági szolgálatot kell alkalmazniuk azokra a hazai meccseikre, melyekre több mint 7500 néző kíváncsi a helyszínen. Szintén tavasztól minden egyesületnek névre szóló szurkolói kártyát kell kiadnia és az ultrák is csak ezzel juthatnak belépőhöz.

A hétvégi botránysorozat miatt az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) felfüggesztette a másod- és harmadosztályú bajnokság küzdelmeit.

Giancarlo Abete FIGC-elnök bejelentése szerint a felfüggesztés egyelőre a mostani hétvégére vonatkozik. Az élvonalbeli pontvadászatot azért nem kellett ilyen szankcióval sújtani, mert Serie A-ban egyetlen mérkőzés sem lesz a héten, hiszen a világbajnok válogatott Európa-bajnoki selejtezőt játszik szombaton Skóciában.

Arról is döntés született, hogy a hétvégi rendbontások miatt az elsőosztályú Atalanta és a harmadosztályú Taranto stadionjának azon részeit be kell zárni, ahol az ultracsoportok állandó helye van.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×