Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
322.95
bux:
148013.24
2026. november 5. csütörtök Imre

Elhunyt Séra Miklós

Súlyos betegség után 60 éves korában elhunyt Séra Miklós, a magyar kajakválogatott volt edzője.

Séra Miklós 1961-ben, az MTK színeiben kezdett kajakozni, később szerepelt a korosztályos válogatottakban, emellett a magyar jégkorong-válogatott kerettagja is lett.

Edzői pályafutását 1972-ben kezdte, és mindkét sportágban szakedzői diplomát szerzett. Kajak edzőként az MTK, a KSI és a Honvéd versenyzőivel dolgozott. Tanítványai olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címeket nyertek, köztük a kétszeres olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes Horváth Gábor a legeredményesebb, és a sprintszámokban érmeket halmozó Fehérvári Vince és Beé István is az ő irányításával készült.

Az elmúlt években Séra Miklós készítette fel az egyik legeredményesebb egyes versenyzőt, Vereckei Ákost és a 2006-ban, Szegeden világbajnoki címet szerzett férfi kajak négyest.

Versenyzőivel már a pekingi olimpiai sikerekért dolgozott, de betegsége miatt az augusztusi duisburgi világbajnokságon már nem vehetett részt, versenyzőit Angyal Zoltán szövetségi kapitány készítette fel.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség saját halottjának tekinti Séra Miklóst.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×