Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
323.35
bux:
147448.44
2026. november 5. csütörtök Imre

Cannavaro nem játszik a Real Madridban

A BL-ben ezúttal a szerdai párosítás az "erősebb": nagy érdeklődés előzi meg a Real Madrid az Olympiakosz elleni mérkőzését, a Chelsea és a Schalke összecsapását, s nem utolsósorban a Milan következő fellépését. Vajon mire megy a címvédő az eddig százszázalékos Sahtar ellen, talán legjobb játékosa nélkül?

Az A csoportban a Besiktas vendége lesz a Liverpool. Rafa Benítez szerint az Olympique Marseille elleni hazai vereség után mindenképpen nyernie kell a csapatának. A Vörösöktől hiányozni fog az Everton elleni múlt szombati rangadót is kihagyó Fernando Torres.

A Liverpool eddig háromszor játszott idegenben török csapattal a bajnokok tornáján, s egyszer sem tudott nyerni. Igaz, 2005-ben, a Milan ellen, éppen Isztambulban nyerte meg a trófeát.

A Marseille jó helyzetben vár a Portóra: gyenge bajnoki szereplése ellenére a Bajnokok Ligájában nagyszerűen szerepel. Két mérkőzéséből kettőt nyert meg eddig. Eric Gerets játszatni fogja Djibril Cissét, annak ellenére, hogy a válogatott csatárt vasárnap este saját klubjának szurkolói kifütyülték a Lens elleni bajnokin. Gerets azt mondta erre: "Húsz évet futballoztam, évek óta edző vagyok, de ilyet még nem láttam. Egy csapat szurkolói a saját emberüket fütyülik ki, hihetetlen!"

A csoport: Besiktas-Liverpool, Marseille-Porto
A csoport állása: 1. Marseille 6 pont, 2. Porto 4, 3. Liverpool 1, 4. Besiktas 0


A B csoportban a Valencia Trondheimbe utazott, a Rosenborg elleni mérkőzésre. A spanyolok eddig az idegenbeli mérkőzésüket megnyerték, a hazait elveszítették. Nagyon erős csapattal támadnak majd. A középpályás és a csatársor összetétele: Joaquín, Albelda, Baraja, Silva, Villa és Morientes. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a 202 centi magas Zsigics is bekerül a csapatba, mivel fizikai erejére szükség lehet a szálfatermetű norvégok között.

A Chelsea kapcsán még mindig a pályán kívül történnek a legérdekesebb események, noha a Schalke elleni találkozó nagyon fontos a továbbjutás szempontjából. A Kékek közül Terry és Ashley Cole fog hiányozni, a többi alapember játékra kész.

Ám a La Gazzetta dello Sport szerint, például, a Juventus sportigazgatója, Alessio Secco épen Londonban van, hogy ajánlatot tegyen a Chelsea-nek Frank Lampard megvételére. Didier Drogba iránt is több klub érdeklődik - noha a Real Madridnak csak akkor kellene, ha nem tud fiatalabb csatárt szerezni a nyáron a királyi klub.

A Schalke szeptemberben nagyon jó formában futballozott, ám az utóbbi két bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt. A királykékek vélhetően az ellentámadásokra építenek majd, s egyetlen csatárral játszanak. Kevin Kuranyira vár a nem túl hálás szerep.

B csoport: Rosenborg-Valencia, Chelsea-Schalke
A csoport állása: 1. Chelsea 4 pont, 2. Valencia 3, 3. Schalke 3, 4. Rosenborg 1

Brémában két, általában sok gólt szerző támadósor találkozik majd a Werder és a Lazio meccsén. Ugyanakkor a római csapat - amelynek edzője, Delio Rossi századszor ül a csapat kispadján - sérülésektől sújtott. A kulcsemberei közül Mutarelli, Mauri, Behrami és a hétvégi bajnoki mérkőzést góljával eldöntő Pandev sem játszik. A Lazio a BL egyetlen veretlen olasz csapata!

A Werderből Hunt, Baumann, Owomoyela és Wome hiányzik majd sérülés miatt, no meg Klasnic, aki még nem épült fel a veseátültetése óta. A német csapat a legutóbbi fordulóban, óriási meglepetésre kikapott az Olympiakosztól, s miután az első körben a Real Madrid ellen sem szerzett pontot, egy újabb vereség szinte kilátástalan helyzetbe sorolná.

A Real Madrid a csoport másik három tagjának pontvesztései után az Olympiakosz elleni győzelemmel nagyon jó helyzetbe kerül. Bernd Schuster és a játékosai egyöntetűen hangoztatják, el kell felejteni az Espanyol elleni vereséget. Robinho (és Julio Baptista) ellen a klub a múlt heti késés miatt fegyelmi vizsgálatot kezdett, de ettől még az egykori Santos-játékos visszakerül a kezdőcsapatba.

Bernd Schuster azt mondta a mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatón, hogy nem tudja mit fog játszani az Olympiakosz - vélhetően ezzel arra célzott, hogy a görögök a legutóbbi játéknapon, Brémában, meglepően nyíltan futballoztak.

Azt is mondta, nagyon jók a légiósok a pireuszi gárdában - bizonyítékként, talán nem "véletlenül", három, korábban a Primera Divisiónban szerepelt játékos nevét emlegette, Gallettiét, Kovacsevicsét és a Real Madridtól eligazolt Raúl Bravóét.

Cannavaro és Diarra sérülés miatt nem lesz a pályán, így a Madrid várható kezdőcsapata a következő: Casillas - Salgado vagy Torres, Sergio Ramos, Metzelder, Marcelo - Robinho, Gago, Guti, Sneijder - Raúl, Van Nistelrooy.

C csoport: Werder-Lazio, Real Madrid-Olympiakosz
A csoport állása: 1. Olympiakosz 4 pont, 2. Real Madrid 4, 3. Lazio 2, 4. Werder Bremen 0


A D csoportban találkozik egymással a Benfica és a Celtic. A két együttes tavaly ősszel is játszott egymással Lisszabonban, akkor a portugálok 3-0-ra nyertek. Most is a házigazdák tűnnek esélyesebbnek, a Celtic szombaton 3-0-ra kikapott legnagyobb hazai riválisától, a Rangerstől.

A Milan és a donyecki Sahtar a forduló egyik slágermérkőzését játssza majd a San Siróban. Az olaszok - bármennyire is tagadja náluk szinte minden érdekelt - válságban vannak. A soraikból hiányozni fog a Celtic elleni színészkedése miatt eltiltott Dida, de nem ez lehet a piros-feketék számára a legnagyobb veszteség, hanem hogy a térdét fájlaló Kaka játéka bizonytalan. Ancelotti szerint ötven százaléknyi esély van arra, hogy a brazil felépül.

Az ukránok a legjobbjaikkal, köztük az olasz válogatott Lucarellivel érkeztek Milánóba. Edzőjük, a román Mircea Lucescu kiválóan ismeri az itáliai, sőt a milánói körülményeket: korábban az Inter edzője is volt.

D csoport: Benfica-Celtic, Milan-Sahtar Doneck
A csoport állása: 1. Sahtar 6 pont, 2. Celtic 3, 3. Milan 3, 4. Benfica 0

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×