Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.92
bux:
147462.93
2026. november 5. csütörtök Imre

A McLaren átvette a vezetést Interlagosban

Az első szabadedzés Ferrari-fölényt, a második viszont McLaren-Mercedes-dominanciát hozott a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki napján.

A folyamatosan száradó pályán a pontversenyben élen álló angol Lewis Hamilton autózta a legjobb időt, míg a címvédő spanyol Fernando Alonso a második lett.

A McLaren pilótái sokáig nem is elsősorban a ferrarisokkal, hanem inkább a BMW versenyzőivel küzdöttek, de végül egyértelműen jobbnak bizonyultak náluk. A lengyel Robert Kubica a hatodik, a német Nick Heidfeld a tizedik helyen zárt.

A Ferrari sztárjai az utolsó percekben villogtak, de a brazil Felipe Massa is csak a harmadik helyet tudta megkaparintani megelőzve a finn Kimi Raikkönent. A világbajnoki táblázat harmadik helyezettjét viszont az utolsó gyorskörében Hamilton feltartotta, így több mint 0,3 másodperces hátránya nem biztos, hogy reális.

A négy pilótának a pálya három szektorában nyújtott teljesítménye egyhe McLaren-fölényt tükröz, de a hétvégén napos, száraz idő várható, így a mostani körülményekből még mindig nehéz pontos következtetéseket levonni.

A harmadik szabadedzést szombaton délután három órától rendezik, míg az időmérő edzés este hatkor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×