Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Megkapta az első pofont a Chelsea új edzője

Alig pár nappal kinevezés után máris megkapta az első pofont Avram Grant, a Chelsea labdarúgóklub új szakvezetője. Az edző ugyanis csak a mérkőzés napján akart Hullba utazni a helyi csapat elleni Carling kupa találkozóra, a játékosok azonban egyszerűen nemet mondtak neki.

Az eddig szokásoktól eltérően csak a mérkőzés napján szerette volna elutaztani a Hull elleni Carling kupa mérkőzésre csapatát Avram Grant, a Chelsea nemrégi kinevezett szakvezetője.

A korábbi edzőt, José Mourinhót meglehetősen viharos körülmények között váltó szakember ezt közölte is a csapat tagjaival, ám a Chelsea hangadó labdarúgói úgy döntöttek, nem veszik figyelembe a kérést.

John Terryék így a hetekkel ezelőtt leszervezett módon, kedd este hét órakor elrepültek a másnapi mérkőzés helyszínére, miután fél négykor még tartottak egy edzést.

A játékosok döntése akár José Mourinho melletti kiállásként is tekinthető, hiszen a portugál szakvezetővel általában ezt a módszert követték az idegenbeli mérkőzések előtt.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×