Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.11
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Ahány centi, annyi ezer forintot kap a legmagasabb érdeklődő

Szeptember 16-án Győrött első alkalommal rendeznek nemzetközi rúdugró- és magasugró gálát több külföldi és magyar élversenyző részvételével. A számos egyéb látványos elemmel kiegészülő programban az amatőr sportolók is szerepet kapnak.

Spiriev Attila, a gála menedszere az InfoRádióban elmondta, hogy igen összetett az esemény programja, amely zsákolóbemutatóval és kézilabda-átlövőversennyel kezdődik, majd az érdeklődők akrobata ugróbemutatót is láthatnak.

A legmagasabb ember, aki a győri rendezvényre érkezik, annyi ezer forintot kap, ahány centiméter magas. Külön versenyt hirdetnek az amatőröknek "Ugord át magad!" jelszóval.

Az esemény későbbi programjában már az atlétika dominál. A nemzetközi férfi rúdugróversenyen a fedettpályás amerikai bajnokság idei bronzérmese, Darren Niedermayer és a szlovén Andrej Poljanec is részt vesz.

Női magasugrásban elindul az első számú magyar versenyző, Győrffy Dóra.

A férfiaknál a mezőny tagja a magyar csúcstartó Boros László, mellette pedig egy igazi világklasszist is láthatnak a győri esemény nézői, a háromszoros világbajnoki ezüstérmes orosz Jaroszlav Ribakov egyértelműen a verseny fő esélyese - tette hozzá az InfoRádióban a menedzser.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×