Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
323.39
bux:
147669.82
2026. november 5. csütörtök Imre

Ismét izgalmas hajrá várható Angliában - nézze meg a sorsolást!

Bár csak szűk két hónap múlva kezdődik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a szurkolók már most elkezdtek számolgatni, ugyanis csütörtökön elkészítették a Premiership 2007-2008-as idényének sorsolását.

Már rögtön az augusztus 11-i nyitófordulóban több érdekesnek ígérkező mérkőzést rendeznek a Premier League-ben. A címvédő Manchester United a tavalyi meglepetéscsapat, a Reading ellen lép pályára, míg a Chelsea az élvonalba egy év után visszakerülő Birminghamet látja vendégül.

Londoni derbin csap össze az Arsenal és a Fulham, míg a nagy terveket szövögető Liverpool az Aston Villánál vendégeskedik. Sam Allardyce nyolc év után hagyta el a Bolton együttesét, de a Newcastle menedzsereként már az első fordulóban visszatér korábbi állomáshelyére.

Az első rangadó: Liverpool-Chelsea

Az első igazi rangadót a harmadik fordulóban rendezik: a Chelsea a Liverpool otthonában lép pályára. Az augusztus 18-i hétvégén Sir Alex Ferguson csapatára is jelentős feladat vár, hiszen a City elleni városi rangadón kell helytállniuk.

Az első Manchester United-Chelsea csúcstalálkozóra szeptember 22-én, a hetedik fordulóban kerül sor az Old Traffordon, míg a Stamford Bridge-en az elmúlt két évhez hasonlóan a bajnokság izgalmasnak ígérkező hajrájában, a 36. fordulóban, 2008. április 26-án csapnak össze a Kékek és a Vörösök ördögök.

Akár csak tavaly, ebben az idényben is sikerült kisorsolni két álomfordulót, amikor a négy élgárda egymással találkozik. December 15-én Arsenal-Chelsea és Liverpool-Manchester rangadókat rendeznek, míg fordított pályaválasztással március 22-én találkoznak a topklubok.

A teljes menetrendet megnézheti, ha ide kattint.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×