eur:
397.07
usd:
360.15
bux:
71742.77
2024. szeptember 10. kedd Hunor, Nikolett

Aján: A pekingi minden olimpiát felülmúlhat

Peking felkészült az olimpia megrendezésére, pedig a szervezőknek olyan problémákkal kell megküzdeniük, mint a kínai főváros naponta kétezer autóval gyarapodó forgalma - mondta az InfoRádiónak Aján Tamás, miután visszatért a Pekingben rendezett Sport Accord nevű olimpiai konferenciáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja hozzátette: a magyar parlament még nem fogadta el az új doppingellenes rendelkezést.

Peking komolyan készül, és nagyszabású olimpiát fog rendezni 2008-ban - mondta az InfoRádiónak Aján Tamás, miután visszatért a kínai fővárosban megtartott Sport Accord nevű olimpiai konferenciáról.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja szerint a jövő évi ötkarikás játékok színvonala meghaladja az eddigi legjobbnak tartott 2000-es, Sydney-ben rendezett olimpiáét is.

A NOB tagja kiemelte, hogy az olimpiai falu és a szállodák is magas színvonalúak. A nagy sportcsarnok kivételével valamennyi létesítmény elkészül még ebben az évben - közölte Aján Tamás. Hozzátette: a jegyek jóval olcsóbbak, mint korábban, és a belépők többsége már el is kelt.

Minden eddigi olimpiai helyszínnél nagyobb problémát jelenthet a közlekedés, ugyanis naponta kétezer autóval gyarapodik Peking forgalma, amelyben így 3,5 millió jármű közlekedik minden nap, de várhatóan a helyzetet egy kemény rendelkezéssel fogják megoldani - hangsúlyozta a NOB tagja.A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elmondta, hogy négy magyar versenyigazgató dolgozik majd a 2008-as pekingi olimpián. Kifejtette, hogy triatlonban Márkus Gergely, síkvízi kajak-kenuban Vaskuti István, birkózásban Hegedűs Csaba, súlyemelésben pedig Ádámfi Attila vesz részt a szervezésben.

Aján Tamás elmondta: az eddig Pekingben megforduló újságírók nem érezték annak jelét, hogy a sajtószabadságot bármilyen módon is korlátozná a kommunista állam.

Nem jelentkezhetnek olimpiai, világbajnoki- vagy kontinentális játékok megrendezésére azok az országok, amelyek nem fogadják el parlamenti szinten az új doppingellenes szabályzatot - emelte ki a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke.

Aján Tamás kifejtette: eddig ötven ország parlamentje ratifikálta ezt a rendelkezést, de Magyarország még nincs közöttük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rajnai Gergely: új politikai kommunikációról árulkodik a kötcsei beszéd

A Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője szerint Orbán Viktor kötcsei beszéde arról tanúskodik, hogy a kormányoldal új tónusra áll át a június 9-ei választások eredményére reagálva. Rajnai Gergely úgy látja, hogy a kormányfő megpróbál bűnbakot képezni Matolcsy György jegybankelnökből.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.11. szerda, 18:00
Bartal Tamás
a Magyar Közút Nonprofit Zrt igazgatósági elnöke, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára
Bizonytalan mozgások a tőzsdéken

Bizonytalan mozgások a tőzsdéken

Az ázsiai tőzsdék ma nagyrészt emelkedtek a vártnál jobb kínai külkereskedelmi statisztikákat követően, míg Európában vegyesek voltak a mozgások, délután érkezett meg egy lefordulás az autóipari részvények mélyrepülésével együtt. Az USA-ban eközben folytatódik a visszapattanás a technológiai részvények vezetésével. Reggel megérkezett a magyar inflációs adat, ami jóval alacsonyabb lett a júliusban mért értéknél, és az elemzők által vártnál is kedvezőbben alakult. Fontos bejelentést tett emellett a Mol: az olajtársaság megállapodást kötött a folyamatos kőolajszállításról a Barátság kőolajvezetéken keresztül, ami a befektetők számára megkönnyebbülést jelent a szállítás kapcsán hónapok óta húzódó bizonytalanságok után - a bejelentés után emelkedik a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. szeptember 10. 14:20
×
×
×
×