Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
311.5
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Kemény Dénes a bírók miatt aggódik

Az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott Németországgal játszik szerdán a melbourne-i világbajnokság negyeddöntőjében. A magyarok csoportelsőként, a németek pedig az Egyesült Államok elleni 6-3-as sikerüknek köszönhetően jutottak a legjobb nyolc közé. A magyarok a felkészülési időszakban háromszor is könnyedén megverték a német együttest, ám Kemény Dénes szerint ebből nem lehet messzemenő következtetést levonni. A szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: aggasztónak tartja a bíráskodást.

Mennyiben meghatározó, hogy a felkészülés során háromszor is legyőzték a németeket?

Nem lehet kiindulni a három, németek ellen vívott felkészülési mérkőzésből. Ez inkább csak annyiban meghatározó, hogy a két válogatott jól ismeri egymást. Ez a meccs null-nullról indul, és komolyan kell venni. Be tudunk jutni az elődöntőbe, de a román meccsen bebizonyosodott, hogy egy kis figyelmetlenség már szorossá tud tenni bármilyen találkozót. A román és a német együttes közel azonos erőt képvisel. Meg kell lennie az önbizalmunknak, hogy jól szerepeljünk, és győzzünk.

A csoportmérkőzésekhez képest milyen téren kell előrelépni?

A kieséses szakasz teljesen más, mint a csoportmeccsek, hiszen itt egy összecsapás dönt. A sportoló nem gép, hanem ember, ettől nem lehet függetleníteni a hibákat. Fontos találkozó vár ránk, amelyen nem számít, ami eddig történt a vb-n.

Eddig azt kapta a vb-től, amit várt?

A játékvezetés színvonala aggasztó. A nemzetközi szövetségnek lenne dolga ezen a téren, ki kellene termelni egy megfelelő játékvezetői gárdát. A 20-22 bíróból talán 3-4 vezeti a mérkőzéseket jól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×