Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
310.13
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Beckham: "most hirtelen minden megváltozott"

David Beckham saját döntése volt a Real Madridtól a Los Angeles Galaxyhoz igazolni, ám családja mindenben támogatta. Az angol futballsztár szerint egyáltalán nem szeretik a rivaldafényt, és nem akar filmszínészi karriert építeni.

A futball, és nem filmszínészi karrierje indítása miatt igazolt a Los Angeles Galaxy együtteséhez David Beckham, aki saját elmondása szerint nem tud színészként játszani.

"A Los Angeles-be költözés teljesen az én döntésem volt" - emelte ki Az angol középpályás a The Sunnak adott interjúban. A futballista szerint felesége, Victoria Beckham csak annyit mondott: "Ha ez az, amit akarsz, akkor Amerikába megyünk."

"Bár a látszat az, hogy szeretjük a rivaldafényt, a vörös szőnyeget és a fogadásokat, a valóság azonban más" - emelte ki Beckham, ám szavaianak némileg ellentmond, hogy feleség máris szerződést kötött az egyik amerikai televíziós társasággal, amely a Los Angeles-be költözésről forgathat.

"Úgy érzem, a jó döntést hoztam, bár volt több ajánlatom Angliából és Olaszországból is, és az utóbbiak egyike nagyon csábított. Mindig új kihívásra vágyom" - hangsúlyozta a középpályás. Beckham szerint az élet egyszerűsége miatt szeretett családjával Madridban lakni, ám új tapasztalatokra vágytak.

"Amerikában szerepelni óriási kihívás. Látom, hogy az emberek azt gondolják, ezzel félig visszavonulok, mivel a Realnál és a Manchester Unitednél magasabbak voltak az elvárások, ám én ezt egy új feladatnak és előrelépésnek tartom" - vélekedett az angol középpályás.David Beckham fontos feladatnak tartja a futball tengerentúli népszerűsítését is. "Ez nem csak a játékról szól, hanem arról is, hogy az amerikai labdarúgás nagykövete legyek, és magasabb szintre emeljem a játékot az Államokban. Ugyanakkor butaság lenne azt hinni, hogy eljuttathatom a baseball, a kosárlabda vagy az amerikai futball szintjére."

"Nem azért megyek az Államokba, hogy megváltoztassak mindent, a célom az, hogy segítsek a gyerekeknek élvezni a játékot" - mondta, majd szerényen hozzátette: "valószínűleg az amerikaiak fele nem is hallott rólam."

"Harcos vagyok. Eldöntöttem, hogy itt maradok, keményen dolgozom, és visszanyerem a helyem a csapatban. Mindez sikerült" - mondta arra utalva, hogy miután kiderült Los Angeles-be igazolásának híre, a Real Madrid trénere, Fabio Capello lemondott a szolgálatairól, és egy hónapig nem állította be a királyi gárdába, azonban látva a középpályás igyekezetét, meggondolta magát, és ezt Beckham góllal és remek játékkal hálálta meg.

David Beckham megköszönte minden szurkolónak, aki visszakövetelte a válogatott keretbe. "Nyolc hónappal ezelőtt úgy tűnt, többet nem szerepelhetek a nemzeti tizenegyben. Két-három héttel ezelőtt nem játszottam a Real Madridban sem, és most hirtelen minden megváltozott, de tudom, egy újabb fordulat is ugyanilyen gyorsan beállhat" - nyilatkozta.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 22:49
2026. június 29. 22:05
×
×