Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
309.24
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

A brit újonc McLaren-Ferrari csatára számít

Magabiztosan várja a Forma-1-es szezonnyitót a McLaren újonca, Lewis Hamilton. A 22 éves brit pilóta az Autosport internetes kiadásában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy a csapatok még nem terítették ki az összes lapjukat, és senki nem tudja pontosan, hogy a riválisok milyen erőt képviselnek.

Hamilton az erőviszonyokról azt mondta, hogy a Ferrari és a McLaren hasonlóan gyorsnak tűnik, és mivel nem ismerik pontosan egymás tesztprogramját, egyáltalán nem merné kijelenteni, hogy a maranellói rivális előnyben lenne.

Az eddigi gyakorlásokon egyébként mindkét istálló bizonyította felkészültségét, ezek után Hamilton egyértelműen Ferrari-McLaren küzdelmet vár a viágbajnoki címekért.

A kiemelkedően tehetséges brit versenyző, a GP 2 széria tavalyi győztese arról is beszélt, hogy alig várja már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, már csak azért is mert még az országban sem járt eddig sohasem.

Hamilton nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az elmúlt hónapokban rengeteget tanult spanyol csapattársaitól, a címvédő Fernando Alonsótól és a tesztpilóta Pedro de la Rosától.

Kiemelte, hogy újoncként rengeteget kell még előrelépnie, de ahogy fogalmazott, ebben sohasem szabad megállni, szerinte még a hétszeres világbajnok Michael Schumacher is folyamatosan fejlődött.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 22:49
2026. június 29. 22:05
×
×