Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
309.24
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Visszatért az élre a Ferrari

A Ferrari fölényét hozta a Forma-1-es csapatok keddi bahreini tesztje. A maranellói istálló pilótái közül a brazil Felipe Massa ezúttal is gyorsabb volt a finn Kimi Raikkönennél.

Az elmúlt héten csütörtökön is Massa érte el a legjobb időt, majd pénteken a BMW-s német Nick Heidfeld volt a leggyorsabb. A szombati tesztnapon a McLaren dominált: a címvédő spanyol Fernando Alonsót csak csapattársa, a brit Lewis Hamilton tudta megközelíteni.

Két nap szünet után kilenc istálló folytatta a gyakorlást Sakhirban, a világbajnokság harmadik versenyhelyszínén.

Bár a múlt heti legjobbjak idejétől elmaradt, ezen a napon Massa mindenkit simán maga mögé utasított. A brazil versenyző a másodikként záró Raikkönent egyharmad másodperccel előzte meg.

A McLaren - ahogy eddig már-már minden tesztnapon - most is az élmezőnyben végzett. Alonso hat tizedmásodperccel maradt el Massától, de a harmadik helyen így is elcsípte, míg Hamilton elé éppen befurakodott a BMW lengyel tehetsége, Robert Kubica.

A Renault igen nehéz napon van túl: a Giancarlo Fisichella-Heikki Kovalainen kettős valamelyest ismét elmaradt a legjobbaktól, ráadásul a finn csúnyán összetörte autóját. Az első jelentések szerint Kovalainen nem sérült meg, de a használhatatlan autóval természetesen nem folytathatta a tesztelést, sőt, a csapat a baleset után Fisichellát nem engedte már körözni.

Mivel már csak két napjuk maradt a gyakorlásra a csapatoknak a melbourne-i út előtt, a mostani eset nagyban hátráltathatja a címvédőt. A bahreini teszt szerdán folytatódik, egyelőre kérdés, hogy a Renault hány autóval körözgethet a következő napon.A keddi bahreini teszt eredménye:

1. F. Massa (Ferrari) 1:31.260 (102 kör)
2. K. Raikkonen (Ferrari) 1:31.590 (95)
3. F. Alonso (McLaren-Mercedes) 1:31.851 (96)
4. R. Kubica (BMW-Sauber) 1:32.108 (74)
5. L. Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:32.193 (55)
6. G. Fisichella (Renault) 1:32.556 (82)
7. H. Kovalainen (Renault) 1:32.880 (19)
8. F. Montagny (Toyota) 1:32.999 (37)
9. J. Trulli (Toyota) 1:33.150 (64)
10. S. Vettel (BMW-Sauber) 1:33.219 (34)
11. C. Klien (Honda) 1:33.378 (90)
12. D. Coulthard (Red Bull-Renault) 1:33.526 (69)
13. M. Webber (Red Bull-Renault) 1:33.642 (74)
14. J. Rossiter (Honda) 1:33.697 (78)
15. T. Sato (Super Aguri-Honda) 1:33.813 (75)
16. R. Schumacher (Toyota) 1:34.030 (36)
17. S. Speed (Toro Rosso-Ferrari) 1:34.137 (44)

Az eredmények nem hivatalosak.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 29. 22:49
2026. június 29. 22:05
×
×