Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Győzelemmel kezdett a Honvéd is

A Honvéd 12-8-ra győzött a spanyol Barceloneta ellen a férfi vízilabda Euroliga főtábláján, a csoportmeccsek első fordulójában. A Kőér utcai uszodában rendezett meccsen Molnár Tamás három góllal vette ki a részét a sikerből.

Az európai férfipóló első számú sorozatában a legjobb 16 között játszotta szezonbéli első meccsét a Honvéd, amely kétszeri vendégelőny után 3-2-nél vette át először a vezetést centerei, Hárai Balázs, Molnár Tamás és Bárány Attila révén három, hasonlóképpen megkomponált, húzásos befejezésre épülő akciónak köszönhetően.

A két, egyaránt kétszeres olimpiai bajnoka, a vállműtétéből lassan felépülő Biros Péter, illetve a minap, edzésen gégesérülést szenvedett Fodor Rajmund nélkül felálló, de így is hat ötkarikás aranyérmest vízbe küldő házigazda a folytatásban egyre jobban magára talált, ellépett 6-2-re.

Különösen szép volt az a támadása, amelynek csattanójaként Kovács Olivér húzta be közelről a kapuba a labdát, négygólossá alakítva a különbséget. Ezt követően Vári Attila vette be távolról, sistergő bombával a bal alsó sarkot (7-2).

Hét-három után, a találkozó harmadik negyedében a katalán gárda csökkentett hátrányán, ám az ekkor már harmadszor eredményes Molnár pattintásával 8-4-re módosult az állás, majd a számszimmetriát a duplázó Szívós Márton parádés mozdulattal törte meg (9-4).

A negyedbúcsúztató, illetve a záró nyolc percet nyitó barcelonai gólokra Kovács jobb felső sarkos lökettel replikázott, s ugyanoda küldte balkezes bombáját Kiss Gergely is (11-6).

A sajátos kölcsönösség jegyében ismét a vendégek következtek két alkalommal is, a végső szót azonban Kiss mondta ki, újfent hatalmas lövéssel bevéve a Barceloneta kapuját (12-8), miáltal a sok védekezési hibát kiváló támadójátékkal ellensúlyozó Honvéd sikerrel esett túl a hazai Euroliga-bemutatkozáson.

A négyes másik két csapatának nyitófordulós mérkőzését szerda este az olasz Posillipo 14-9-re nyerte a görög Panioniosz ellen. A csoport második fordulójában a Honvéd december 16-án a Panioniosznál vendégeskedik.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×