Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Rá sem ismerne az új McLarenre - de itt láthat róla képet!

A spanyol Marca című lap fotósa Valenciában lefényképezte a McLaren-Mercedes jövő évre tervezett festését. A spanyolok azért is kísérik kiemelt figyelemmel az istállót, mert kétszeres világbajnokuk, Ferando Alonso is ebben az autóban ül majd 2007-ben.

A McLaren-Mercedesnél nagy változások mennek végbe a téli szünet alatt. Távozik a csapattól Kimi Raikkonen, és érkezik a helyére a világbajnoki címvédő, Fernando Alonso. Csapattársa még nem ismert, de akár az is elképzelhető, hogy egy másik spanyol, Pedro de la Rosa foglalhatja el a 2-es rajtszámú autót.

A wokingiakhoz új szponzorok is érkeznek: a spanyol versenyzőt több katalán cég is támogatja, ráadásul a Ferraritól a Vodafone is a McLarenhez pártolt át.

Ezeknek az új feliratoknak köszönhetően az autó festése is megváltozik: a Mercedes ezüst mellett hangsúlyosabb lesz a mobilszolgáltató piros színe.

A tavalyi téli szünetben még narancs színű autókkal köröző workingiak csak tavasszal mutatták be a csillogó ezüst festést, így ez a mostani felvétel sem tekinthető biztosan a 2007-es festésnek.

Az azonban tény, hogy az új logók már láthatók voltak a McLaren autóján Valenciában.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×