Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyárfás egyik helyettese Schmittet támogatja

Tizenkét egykori és jelenlegi úszó juttatta el közleményét az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségéhez, amelyben kiállnak Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke mellett.

"A Magyar Alkotmány és az Olimpiai Charta elveivel összhangban a MOB Alapszabálya is elítéli a hátrányos megkülönböztetés minden formáját. Kérjük, hogy továbbra is Schmitt Pál vezesse a magyar olimpiai mozgalmat, akit a MOB közgyűlése 2005 tavaszán a pekingi olimpia évének végéig a demokrácia elveinek betartásával, titkos szavazással óriási többséggel erősített meg elnöki tisztségében" - áll a közleményben.

A sportolók szerint a Fidesz alelnökként és EP-képviselőként is tevékenykedő kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál tizenhét éve politikamentesen vezeti a mozgalmat. Úgy vélik, hogy a 2008-as pekingi játékok előtt a magyar hagyományokhoz méltó szereplés érdekében nyugalomra van szükség.

A közlemény aláírói: Egerszegi Krisztina, Ágh Norbert, Batházy István, Czene Attila, Darnyi Tamás, Hargitay András, Risztov Éva, Rózsa Norbert, Sós Csaba, Szabó József, Wladár Sándor és Wladár Zoltán.

Közülük Darnyi Tamás jelenleg a Magyar Úszószövetség alelnöke, közvetlen munkatársa Gyárfás Tamásnak, a szervezet elnökének, aki egyértelműen Schmitt Pál leváltására törekszik. Egybehangzó sajtóértesülések szerint Gyárfás lehet a legesélyesebb a MOB-elnöki posztra.

"A MOB augusztus 7-ei rendkivüli ülésén már megfogalmazódott, a MOB-tagság egyharmadának kell kérnie, hogy rendkívüli közgyűlésre kerülhessen sor" - mondta Gyárfás Tamás az alapszabályra hivatkozva.

"A nem MOB-tag bajnokok mozgósítását nem tartom szerencsésnek. Íratlan szabály: ők közkincsek. A szememben azok is maradnak" - tette hozzá az úszószövetség elnöke.

Július 12-én aláírásgyűjtés kezdődött Schmitt Pál leváltása érdekében, augusztus 7-én rendkívüli elnökségi ülést tartott a MOB, hogy tisztázza a kialakult helyzetet.

A megbeszélésről ellentmondó információk láttak napvilágot. Az egyik verzió szerint Schmitt Pál december 9-ig, az évi rendes közgyűlésig dönthet a jövőjéről, a másik változat úgy szól, hogy a MOB első embere írásban megígérte, a tanácskozás előtt távozik posztjáról, az időpontot azonban ő jelöli ki.

A tagok egy része rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte szeptember 2-ára, az ellentmondásos helyzet mielőbbi megoldása érdekében. Ehhez 55 MOB-tag aláírása szükséges.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×