Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

"Nem lesz rend, amíg emberéletet nem követel a botrány"

Kovács Péter, az Újpest labdarúgócsapatának tulajdonosa az InfoRádiónak adott interjúban nehezményezi, hogy a szurkolók egy csoportjának rendbontása miatt a klubot, vagyis annak tulajdonosát büntetik meg. Véleménye szerint ha mindig a tulajdonosnak kell fizetni, el fogják hagyni a klubokat.

Már megtettük a IV.-dik kerületi Rendőrkapitányságon a feljelentést ismeretlen tettesek ellen. Szeretnénk azonosítani a televíziós és a helyi kamerák felvétele alapján az elkövetőket, három esetében ez már meg is történt. Sajnos a jogi háttér miatt nem adhatjuk ki sem a neveket, sem az elérhetőségeket. Ezt át kell adnunk a rendőrségnek, nekik kell nyomozni az ügyben. Mi tudjuk, hogy kik voltak, meg is fogtuk őket a mérkőzés után, azonban nem tudjuk őket előállítani, mert nincs rá jogi felhatalmazásunk.

Nekünk gyakorlatilag előírták, hogy 30 fős biztonsági szolgálatot tartsunk fenn a mérkőzés alatt. Mi ennek több, mint a háromszorosát rendeltük meg, 95 főt. Kint volt a készenléti rendőrség egy egysége, illetőleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik alakulata is. Mégis megtörténtek ezek az események.

Én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül a klubot kellene hibáztatni, hanem meg kellene találni azokat a jogi eszközöket, amelyekkel ezeket örökre meg lehetne szüntetni. A legjobb példa Anglia: huliganizmus volt, rohangálások voltak, botrányok voltak, de megfelelő jogi háttérrel ez egy év alatt megszűnt. Nálunk ezt addig nem fogják megtenni, ameddig egyszer emberéletet nem követel az ilyen esemény.

Az MTK elleni korábbi, Hungária körúti mérkőzésen is volt probléma. Ott a szurkolók kisebbségének rasszista megnyilvánulásaiért öt millió forintra büntették az Újpestet.

Nem az Újpestet, hanem engem. Mert ugye az Újpestnek én vagyok a tulajdonosa. Én nem értek egyet a pénzbüntetésekkel, pályabezárásokkal. Amíg nincsen konkrét jogi eszköz a klubnak, illetve a tulajdonosnak a kezében, addig nem tudunk mit tenni. Itt egy dolgot lehet csinálni: az ember elgondolkozik, hogy csinálja-e vagy sem. Ha mindig a tulajdonoson verik el a port, akkor ez a tulajdonos hazamegy, és bezárja a boltot.

Elgondolkozik most ezen, vagy megvárja a döntést?

Természetesen megvárom a döntést. Én a döntéssel kapcsolatban egyetlen dolgot nem hogy elvárok, de követelek: hogy részletes, korrekt, és mindenre kiterjedő vizsgálat után hozzák meg a megfelelően súlyozott döntést. Ehhez ragaszkodom. Jogállamban ez kötelessége mindenkinek. Vélhetően fogunk küzdeni az igazunkért. Természetesen amiben hibáztunk, vagy hibázunk, azért mindig vállaljuk a felelőséget. Eddig is vállaltuk, ezután is fogjuk.

Konkrétan miben hibáztak?

Hát ha valaki meg tudja nekem mondani, akkor természetesen megemelem a kalapom előtte. Behívtuk a szurkolókat, mint minden ilyen mérkőzés előtt. Az a gond, hogy a nézőszám ilyen meccseken hirtelen megugrik. Olyan emberek is jönnek, akik egyébként csak az ilyen kiemeltebb mérkőzésekre járnak. Egyszerűen velük nem tudjuk tartani a kapcsolatot!

Meg lehet nézni a televízióban, ezek a beugrálások nem a szurkolótábor, tehát nem a "B" terasz mögül jöttek. Hanem a "B" terasz fölötti "A" teraszról. Az "A" terasznál nincsen korlát. Mi csak béreljük a stadiont. Kérdem én: miért nincs korlát? Miért van lebontva a korlát?

Lenne még néhány ilyen kérdésem, de az a probléma, hogy a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás elővenni a klubtulajdonost, illetve elővenni a klubot. Ismétlem, nem kibújni akarunk a felelősség alól, hanem objektív elbírálást kérünk, illetőleg megoldást. Mondják meg, hogy mit csináljunk. Lehet, hogy amit most amit csinálunk, az nem jó. De akkor kérünk javaslatot. Kérünk segítséget. Mi tudjuk, hogy mi lenne a megoldás, de még ahhoz sem kapunk segítséget.

Ön hogy ítéli meg, elkerülhető a büntetés egyáltalán? Azért az mégis csak visszás lenne, hogy semmilyen következménye ne legyen az esetnek.

Igaza van, bár szintén rasszista bekiabálások voltak Fehérváron az első fordulóban tavasszal, arra hivatkozással azonban, hogy a klub mindent megtett a biztonság érdekében, nem büntették meg a klubot. Én ilyenekre gondolok. Vagy azonos mércével mérnek mindenkit, vagy akkor tényleg nem csináljuk. Nincs értelme. Valakit 5 millióra büntetnek vendégszurkolóként, máskor meg hazai szurkolóként nem büntetik meg, mondván, hogy mindent megcsinált. Ez azért nem tűrhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×