Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Olasz sztárcsapatok jönnek Budapestre

Mindkét magyar együttesnek olasz ellenféllel kell megküzdenie a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjében.

A Honvéd a Pro Reccóval, a Vasas pedig a Savonával csap össze az elődöntőbe kerülésért.

Kovács István edző tavaly ezüstérmes együttese idegenben kezd a Szívós Mártont és Madaras Norbertet is foglalkoztató Pro Reccóval, amely az előző kiírásban harmadik lett. Szívós Márton éppen volt csapatával került szembe.

A Honvéd trénere szerint a Pro Recco a legnehezebb a lehetséges ellenfelek közül.

"Nem gondoltam volna, hogy a Reccót sorsolják nekünk, nemrég éppen náluk edzőtáboroztunk, mondhatom, a lehetséges ellenfelek közül a legerősebbet kaptuk. De hát ez van, adott a feladat, megpróbáljuk sikeresen megoldani" - mondta Kovács István.
 
A Vasas ellenfelénél is játszik egy magyar klasszis, Kásás Tamás, aki ezelőtt éppen a piros-kékeknél szerepelt. Az első mérkőzést a Komjádi uszodában rendezik.

Földi László edző kollégájánál lényegesen elégedettebb volt a sorsolás után.

"Itt már nincs könnyű rivális, de ha előzetesen választanom kellett volna, a három olasz közül eleve a bajnokságukban jelenleg negyedik helyen álló Savonát mondom. Még akkor is, ha a Posillipóhoz és a Reccóhoz hasonlóan iszonyúan erős csapat, amelyben a világ jelenlegi két legjobb játékosa is pólózik.

Nekünk már megvannak a pontos játéknapok is: az első összecsapás nálunk lesz, a Komjádi uszodában március 22-én, szerda este 8 órától, a visszavágót pedig április 19-én játsszuk Savonában" - mondta a Vasas trénere.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 5. 22:00
2026. július 5. 21:48
×
×