Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Súlyos sérülése miatt már nem tér vissza Siti Beáta

Befejezi pályafutását Siti Beáta, a Cornexi kézilabdázója. A 136-szoros válogatott játékos szombaton a Dunaferr elleni bajnoki mérkőzésen súlyosan megsérült, így már nem tér vissza.

Siti Beáta eredetileg a mostani szezon végén szeretett volna visszavonulni, de miután kiderült, hogy a rangadón elszakadt a keresztszalagja, már most bejelentette döntését.

A 33 éves irányító három csapattal is megnyerte az EHF Kupát: 1998-ban a Dunaferr-rel, 2002-ben a dán Ikast Bordinggal, tavaly pedig a Cornexivel. Emellett 1999-ben a Bajnokok Ligájában és a Szuperkupában, míg 1995-ben a KEK-ben is aranyérmes lett a dunaújvárosiakkal.

A magyar válogatottal Európa-bajnok (2000), Eb-harmadik (1998), olimpiai második (2000) és harmadik (1996), valamint világbajnoki második (1995) volt.

Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×