Infostart.hu
eur:
390.53
usd:
330.81
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Kisteleki István lett az MLSZ elnöke

Kisteleki Istvánt választották meg elnöknek a Magyar Labdarúgó Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén. Kisteleki István 66, Pellady Péter pedig 30 szavazatot kapott. A közgyűlés megválasztotta a 14 tagú új elnökséget is.

Elsőre nem sikerült elnököt választani a Magyar Labdarúgó Szövetség élére a hétfői rendkívüli tisztújító közgyűlésen, mivel a két jelölt (Kisteleki István és Pellady Péter) közül egyik sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.

Az első voksolás után Kisteleki István felajánlotta, hogy visszalép, ha Pellady Péter is így tesz. "Olyan elnök kell, aki mögé egységesen felsorakoznak a magyar futball szereplői. A szavazatok száma azt mutatja, hogy nem áll mindenki mögöttem" - fogalmazott.

Pellady Péter azt mondta: ő visszalép, ha Kisteleki is azt teszi. "Én élek ezzel a lehetőséggel és írjunk ki később egy új választást!" - jelentette ki.

A küldöttek egy része arról győzködte a jelölteket, hogy lépjenek vissza, míg mások szerint mindenképpen elnököt kellene hétfőn választani, hiszen a március végi, budapesti UEFA-kongresszus és a horvátokkal közös EB-pályázat miatt nem lehet tovább vezető nélkül a magyar labdarúgás.

A küldöttek többsége a felszólalások után kiment a büfébe annak ellenére, hogy a levezető elnök szerint a teremben kellett volna maradniuk. Az nb1.hu információi szerint Kisteleki és Pellady külön tárgyalt a folytatásról.

Második nekifutásra

Vörös Tamás levezető elnök több mint egy óra szünetet követően új szavazást rendelt el. A küldöttek azonban hangos bekiabálásokkal jelezték, hogy szerintük a két jelölt visszalépett, ezért nincs miről voksolni.

A tanácskozás 15 másodperc elteltével ismét félbeszakadt, és a levezető elnök felajánlotta lemondását. A felajánlással érdemben nem foglalkoztak.

A közgyűlés kis szünetet követően arról szavazott, hogy szavazzanak-e újra. A résztvevők 60 igennel, 24 nemmel, és 2 tartózkodással az új szavazás mellett döntöttek. A két jelölt továbbra is Kisteleki István ls Pellady Péter.

Az új szavazáson végül Kisteleki István 66 szavazatot kapott, ezzel megszerezve a voksok több mint hatvan százalékát. Pellady Péter 30 szavazatot kapott.

Az új elnökség tagjai

Öt választási forduló után kialakult az MLSZ új elnöksége is.

A magyar futballt irányító testület tagjai: Helmeczy László, Kovács Péter, Dunai Antal, Jámbor János, Molnár Csaba, Nagy Ferenc, Nemes Ferenc, Pál László, Scherr Sándor, Szima Gábor, Rákóczi István, Fekete Miklós, Ferencz Gábor és Horváth Cs. Attila.

Mezey György nem került be az elnökségbe.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×