Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Újabb pontszerzőnk lehet: Huszár Erika döntős

Huszár Erika második lett elődöntős futamában, így bejutott a fináléba a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában a torinói olimpián. Ha a döntőben nem zárják ki, Knoch Viktor után újra pontot vagy pontokat szerezhet.

Knoch Viktor nyomdokaiba léphet Huszár Erika, aki bekerült a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában a döntőbe a torinói téli olimpián.

A magyar versenyző az elején ötödikként haladt, majd előrébb tört, de visszaverték támadását. Az utolsó körben ketten is buktak, Huszár Erika ezt remekül kihasználta, és másodikként bejutott a háromnegyed tíz előtt kezdődő A döntőbe.

Huszár Erikáék futama után az orosz csapat óvott, mert vezetői szerint Borogyulinát szabálytalanul kilökték. A versenybíróság helyt adott a tiltakozásának, így Borogyulina is rajthoz állhat a fináléban, amelynek mezőnye a szokásos hat helyett, így hét versenyzőből áll majd.

A szabálytalankodókat a döntőben is kizárják, így nem szerezhetnek pontot, így Huszár Erikának is "tisztán" kell teljesítenie a távot, hogy esélye legyen a pontszerzésre.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×