Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

László Csaba helyett olasz edzője lett a Sopronnak

Az olasz Dario Bonetti lett a Sopron labdarúgócsapatának új vezetőedzője László Csaba helyett. A szakember szerződése fél évre szól, de opcióval meghosszabbítható. Bonetti pályaedzője Vass László lesz.

Az olasz Dario Bonetti lett a Sopron labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A soproni együttes többségi tulajdonosa, Vizer László Máriusz fél évre állapodott meg a 45 éves szakemberrel. A megállapodás opcióval meghosszabbítható.

Bonetti pályaedzője Vass László lesz, aki László Csabával hétfőn érkezett a soproniakhoz. László Csaba kinevezésével a klub kisebbségi tulajdonosai nem értettek egyet, ezért a trénernek el kellett hagynia a csapatot.

A keddi taggyűlésen tájékoztatták Vizert, hogy számukra és a város sportszerető közvéleménye számára László Csaba személye nem elfogadható.

A tréner májusban a Ferencváros edzőjeként sportszerűtlenül viselkedett a Sopron ellen 5-1-re elveszített Magyar Kupa-döntőben, ezért egy-egymillió forintra büntette a szövetség és az FTC is, ráadásul távoznia kellett a válogatott másodedzői posztjáról.

A Magyar Kupa címvédőjénél február 7-én menesztették Selymes Tibort, helyét a korábbi szakmai igazgató, Nagy Tamás foglalta el. A szakember két nappal később lemondott, mert a tulajdonos határozott kérésére ellenére ugyanis nem volt hajlandó elküldeni a keretből a csapatkapitány Bagoly Gábort.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×