eur:
393.27
usd:
363.36
bux:
73745.69
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Nyert a Győr Oroszországban

A Győr 21-19-re győzött az orosz Dinamo Volgograd otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek negyedik fordulójában. A szünetben a házigazdák még 13-11-re vezettek.

Két góllal győzött a Győr az orosz Dinamo Volgograd otthonában, és így továbbra is harcban maradt a negyeddöntőbe jutásért a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Mindkét csapat jó védekezéssel kezdett, így egyik félnek sem sikerült elhúznia a másiktól. A keményen záró oroszok vállsérülést okoztak az egyik legveszélyesebb győri játékosnak, a románok világbajnoki ezüstérmes átlövőjének, Gogirlának, aki nem tudta folytatni a mérkőzést. A 20. percben 7-6-ra vezetett a Volgograd. Egyre jobban védett a hazaiak kapusa, aki Kovacsicz Mónika négy ziccerét és Görbicz Anita két hétméteresét is megfogta. A vendégekben Bradeanu tartotta a lelket.

A második félidőben is folytatódott a kemény csata, a magyar bajnok tartalékosan is remekül tartotta magát, a Volgograd nem tudott elhúzni, igaz, a Győr pedig nem tudott vezetéshez jutni.

A két védelem továbbra is szenzációsan zárt, a kapusok is kitettek magukért, így ebben a szakaszban alig esett gól. A hajrában furcsa módon a Volgograd elfáradt, minden helyzetét elhibázta, míg a Győr jobban összpontosított, és Bradeanunak, a sérüléséből felépült, ezúttal visszatért Vérten Orsolyának, illetve jól teljesítő védelmének köszönhetően megérdemelten nyert 21-19-re.

Az idegenbeli sikerrel Róth Kálmán szövetségi edző csapata életben tartotta a reményt, hogy bekerüljön a legjobb nyolc közé.

Címlapról ajánljuk
Tíz góllal verték Argentínát Lékai Mátéék

Tíz góllal verték Argentínát Lékai Mátéék

Csak az eleje volt szoros, aztán a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos sikert aratott második csoportmeccsén a párizsi olimpián.

Kalas Vivien: a politikai viták miatt súlytalanabb pozíciót kaphat az Európai Bizottságban Várhelyi Olivér

A biztosl portfóliók elosztásánál számítani fog, hogy vita van Magyarország és az Európai Unió között, és a magyar kormányfő és a magyar kormánypárti képviselők nem támogatták Ursula von der Leyen újraválasztását – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.30. péntek, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
Elfoygott az erő az amerikai piacokon

Elfoygott az erő az amerikai piacokon

Reggel az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedést láthattunk a japán Nikkei vezetésével, ezt követően pedig az európai tőzsdéken is jó a hangulatban indult a nap, délutánra azonban elfogyott a lendület. Amerikában eközben vegyes mozgásokat láthatunk. Gazdasági események szempontjából csendes napra számíthatunk, a reggeli német kiskereskedelmi adat közzétételét követően nem várhatóak piaci hatással bíró események, a héten azonban több fontos GDP, illetve foglalkoztatottsági adat is érkezik majd, emellett pedig a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon is szolgálhat meglepetésekkel a befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×