Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Unsplash

Őrizetben az Európai Bizottság volt alelnöke – a nap hírei

Az unió által megállapított keretnél nagyobb összegre, 17,4 milliárd euróra nyújtott be igényt Magyarország az európai biztonsági cselekvési eszköz keretében. Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben az ukrajnai rendezésről. Leáll a szerbiai kőolajipari vállalat pancsovai finomítója. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

Az unió által megállapított keretnél nagyobb összegre, 17,4 milliárd euróra nyújtott be igényt Magyarország az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE keretében. A Nemzetgazdasági Minisztérium ezt a magyar védelmi erők és a kapcsolódó szektorok fejlesztési szükségleteivel indokolta. Eközben bejelentették, Kanada is csatlakozik a SAFE-hez.

A KSH második becslése szerint Magyarország GDP-je 2025 harmadik negyedévében 0,6 százalékkal nőtt, az előző év azonos időszakához képest, míg az előző negyedévhez viszonyítva stagnált. A növekedéshez leginkább a szolgáltatások járultak hozzá, míg az ipar és a mezőgazdaság teljesítménye csökkent.

Ötmilliárd forintos keretösszeggel indul a szociális tüzelőanyag program a rászorulóknak a téli időszakban – jelentette be az agrárminiszter Károlyházán. A támogatás kétezer település mintegy kétszázezer családjához jut el, főként tűzifa formájában.

A nyugdíjasok idén is előrehozottan kapják meg a decemberi, nyugdíjkiegészítéssel emelt járandóságukat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A jóváírás már ma megjelent a bankszámlákon, és a Magyar Posta is megkezdte a kézbesítést.

Újabb 11 lakásfejlesztési projektet nyilvánított kiemeltnek vagy rozsdaövezeti beruházásnak a kormány, így mintegy 5 ezer lakás építése indulhat el néhány hónapon belül. A fejlesztések többsége Budapesten valósul meg, de Debrecenben, Pécsen és Budaörsön is épülnek lakások.

Már az 50 milliárd forintot is meghaladja az energetikai otthonfelújítási programra beérkezett igénylések összege – ismertette az Energiaügyi Minisztérium. A 2007 előtt épült családi házak korszerűsítését támogató pályázat október óta kedvezőbb feltételekkel érhető el.

Új panaszkezelő felületet indít az állami beruházásokban részt vevő alvállalkozók védelmére az Építési és Közlekedési Minisztérium. A cél, hogy gyors és átlátható megoldás szülessen azokban az esetekben, amikor a vállalkozók elvégzett munkáját már átvették, de a számlák kiegyenlítése késik vagy elmarad.

Idén már 1 millió 100 ezren vették igénybe az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt, összesen mintegy 70 milliárd forintot megtakarítva – közölte a NAV. Az adókedvezmény mértéke a befizetések 20 százaléka, éves szinten legfeljebb 280 ezer forint.

Három pillérű ösztöndíjrendszert tart szükségesnek a kulturális és innovációs miniszter. Hankó Balázs az Inforádió aréna című műsorában elismerte ugyanakkor, hogy az öt éve változatlan hallgatói ösztöndíjakat emelni kell. Emellett azonban szükségesnek nevezte, hogy az egyetemek kialakítsanak saját ösztöndíj rendszert is, amellyel a hallgatókért versenyeznek. A harmadik pillér a szakképzésben már jól működő duális képzés, lenne, hogy a hallgató kreditet és munkabért is kapjon a képzési ideje alatt.

A Demokratikus Koalíció törvénymódosítást kezdeményez a nők elleni erőszak visszaszorításáért – jelentette be a párt elnöke online sajtótájékoztatóján. Eszerint minden, beleegyezés nélküli szexuális aktust erőszakként kezelnének.

Az eddig ellenőrzött fővárosi buszok harmadának nem megfelelő az állapota - erről írt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Facebook-bejegyzésében. Eddig 609 autóbuszt vizsgáltak, hátravan még 781 autóbusz ellenőrzése.

Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben az ukrajnai rendezésről. Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta Steve Witkoffot, az amerikai elnök különmegbízottját és Jared Kushnert, Donald Trump vejét - jelentette be az orosz elnök sajtótitkára. Dmitrij Peszkov korábban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az amerikai rendezési terv tartalmaz-e olyan pontot, amely kizárja Ukrajna NATO-ba való belépését, valamint arra sem, hogy Oroszország szerint ki adhatna ilyen garanciákat.

Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor Moszkvának nem lesz kivel tárgyalnia - jelentette ki orosz elnök Moszkvában, újságírók kérdéseire. Vlagyimir Putyin úgy nyilatkozott, Európa akadályozza az amerikai elnök kormányzatát a béke elérésében, a háború oldalán áll, és önszántából vonult ki a tárgyalásokról.

Az ukrán elnök ismét azt hangoztatta, a nemzetközi közösségnek és Ukrajnának úgy kell befejeznie a háborút, hogy Oroszország ne támadhassa meg ismét az országát. Volodimir Zelenszkij Dublinban, az ír miniszterelnökkel közösen tartott tájékoztatóján kiemelte: Oroszország elsődleges célja az volt, hogy megszállják Ukrajnát, amit nem értek el. Ennek megakadályozására biztonsági garanciákat kért.

Korrupció gyanújával őrizetbe vették Ukrajnában az Enerhoatom állami atomenergetikai vállalat volt első alelnökét, aki korábban energiaügyi miniszterhelyettesként is dolgozott – közölte az ukrán főügyész. Az ügy összefügg azzal a korrupcióellenes művelettel, amelyet novemberben indítottak az energetikai szektor feltárására.

Az Egyesült Államok a többségi orosz tulajdon miatt nem hosszabbította meg a szerbiai NIS kőolajipari vállalat működési engedélyét, így leáll a pancsovai finomító – jelentette be a szerb elnök rendkívüli tájékoztatóján. Aleksandar Vucic közölte: január végéig tart ki az üzemanyag-tartalék. Emellett választ várnak Moszkvától a gázszerződés meghosszabbítására is.

Őrizetbe vette a rendőrség Federica Mogherinit, aki 2014 és 2019 között az Európai Bizottság alelnöke, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője volt, 2020 óta pedig a College of Europe, az EU egyik legfontosabb diplomataképző intézetének rektora – írja a Politico. Az OLAF gyanúja szerint a College of Europe-nál visszaéltek az uniós közpénzzel.

Címlapról ajánljuk
Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán lezárta az olajszállítások szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi szorost, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta az iszlám köztársaságot.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×