A legmagasabb fokozatúra emeli holnap hajnaltól, és meghosszabbítja szombat éjfélig a hőségriasztást a tisztifőorvos. A katasztrófavédelem pedig emlékeztetett arra, hogy hétfő óta tűzgyújtási tilalom van az egész országban.
Országszerte új mintaprogramok indulnak a városi erdők fejlesztésére, amelyek klímavédelmi és biológiai rendszerként szolgálnak – jelentette be az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár. A programokat a Pilisi Parkerdő koordinálja.
Több mint 550 kilométernyi alsóbbrendű útszakasz újul meg országszerte a TOP Plusz program támogatásával – jelentette be Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár Mihályfán. A fejlesztés célja a gazdaság élénkítése, a családok mobilitásának javítása és a vidéki térségek felzárkóztatása.
Az illetékes kormánybiztos után a BYD is megerősítette, hogy nem változtatta meg a szegedi beruházás terveit, és már az év végén megkezdik az autógyártást. Az erről szóló közleményt azután adta ki a kínai cég, hogy sajtóértesülések szerint a BYD csak 2026-ban indítaná el a sorozatgyártást Szegeden és a törökországi üzemben futtatná fel a termelést.
A 4iG tulajdonába adná a dégi Festetics-kastélyt az építési és közlekedési miniszter - derült ki a kormány honlapjára feltöltött dokumentumból. Emellett új tulajdonost kapnak a dégi, füzérradványi, komlódtótfalui, sopronhorpácsi és tatai kastélyok is. A Tisza párt elnöke a nemzeti vagyon elherdálásának nevezte a lépést, és közölte, hogy kormányra kerülésük esetén semmisnek nyilvánítják a tranzakciókat, az azokban résztvevőket pedig bíróság elé állítják.
Kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat. A legnehezebb volt bekerülni az ELTE jogász szakára, ahol 479 pontot kellett elérni. A Budapesti Gazdasági Egyetemen a legnépszerűbb képzések közül a gazdálkodás és menedzsment szakon húzták a legmagasabb ponthatárt, több mint 400 pont kellett a sikeres felvételihez. Az orvosi egyetemekre is magas pontszámmal lehetett csak bejutni, a Semmelweisre például 427-tel, Szegedre 414-gyel, míg Debrecenbe 397-tel. Az idén több mint 129 ezren jelentkeztek valamelyik magyar egyetem szeptemberben induló alap-, osztatlan vagy mesterképzésére.
A fertőző állatbetegségek terjedése miatt a következő hetekben fokozott ellenőrzésekre lehet számítani a határ menti térségekben – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter. Nagy István az állattartókat arra kérte, hogy szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat.
Bukarestben tárgyal Ilie Bolojan román kormányfővel Orbán Viktor miniszterelnök egy munkavacsorán. A magyar és román miniszterelnök először találkozik személyesen Ilie Bolojan júniusi kinevezése óta. A bukaresti tárgyalás után a miniszterelnök Tusnádfürdőre utazik, ahol szombaton előadást tart a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.
Hivatalosan is elkezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor az erdélyi Tusnádfürdőn. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke nyitóbeszédében úgy fogalmazott: az amerikai hegemónia megerősödése miatt érdemes a többpólusú világrendről vallott teóriákat félretenni.
Oroszország haditengerészeti gyakorlatokat kezd a Csendes-óceánon, a Jeges-, a Balti- és a Kaszpi-tengeren. A Júliusi Vihar kódnevű 5 napos manőverekben több mint 150 hajó, 15 ezer katona, több mint 120 repülőgép és 10 part menti rakétarendszer vesz részt.
Azonnali és teljeskörű tűzszünethez fog ragaszkodni az ukrán küldöttség az oroszokkal folytatandó mai isztambuli tárgyalásokon - közölte az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij korábban a hadifoglyok visszaszolgáltatását, az elrabolt ukrán gyerekek hazaszállítását, valamint államfői szintű találkozó előkészítését emelte ki a mai tárgyalások céljai közül.
Új törvényt ígért az ukrán elnök, amely szerinte biztosítja a korrupcióellenes szervek függetlenségét. Volodimir Zelenszkij azután jelentette ezt be, hogy az Európai Bizottság elnöke magyarázatot követelt az ukrán elnöktől a korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészség függetlenségét felszámoló törvény kihirdetése miatt.
Lezuhant az ukrán légierő egyik Mirage vadászgépe az északnyugati Volinyi területen kedd este. A harci repülőn egy feladat teljesítése közben műszaki hiba lépett fel, a pilóta sikeresen katapultált.
Lengyelországban a kormány jelentős átalakítását jelentette be a kormányfő. Donald Tusk közölte: 2 új minisztérium – egy gazdasági és egy energiaügyi – jön létre. A kabinet létszámát 26-ról 21 főre csökkentik, és több minisztert is leváltanak. A változások célja a kormánykoalíció erősítése.
Megszületett az amerikai-japán kereskedelmi megállapodás. Az egyezség értelmében kölcsönösen 15 százalék lesz a vám, beleértve a japán autóipar is. Közben folytatódnak az egyeztetések az Európai Unióval is a vámok mértékéről.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a Közel-Keleten is Donald Trump neve fűződik a békéhez, ahogyan Ukrajnában is. Szijjártó Péter New Yorkban hangsúlyozta: Magyarország felelősséget érez a közel-keleti keresztény közösségek iránt, amelyeket eddig 30 milliárd forinttal támogatott.
A Gázai övezetben kialakult tömeges éhínség azonnali kezelését és a tűzszünet megkötését sürgeti több mint 100 humanitárius szervezet. Szerintük az izraeli korlátozások miatt tonnányi segély nem jut el a rászorulókhoz, miközben egyre több gyermek hal meg alultápláltság miatt. Izrael visszautasítja a vádakat, és az ENSZ szervezeteit hibáztatja a segélyek elosztásának hiányosságaiért.
81 éves korában meghalt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az MDF egyik alapítója, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja. Kiss Gy. Csaba címzetes egyetemi tanárként főleg a közép-európai, főleg a lengyel és szlovák irodalommal, kultúrával, társadalommal foglalkozott. Kiss Gy. Csabát a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.






