Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Zökkenőmentesen zajlanak az ünnepi programok - a nap hírei

Az országgyűlés elnöke szerint Szent István országának a függetlenséghez be kellett kapcsolódni a keresztény kultúrkörbe. A kormány számára minden magyar fontos – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Genovában kiemelték a leomlott híd romjai alól a három utolsó, eltűntként nyilvántartott ember holttestét. A nap hírei. 

Az Országgyűlés elnöke szerint Szent István életművének tanulsága, hogy a függetlenséghez az országnak be kellett kapcsolódni az európai keresztény kultúrkörbe. Kövér László az Echo Tv-nek augusztus 20. alkalmából adott interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy a feladat ma megtartani azt a kultúrkört, amely Európát Európává, Magyarországot európai országgá teszi. Hozzátette: meg kell védeni az ország önállóságát azon törekvésekkel szemben, amelyek más érdekek alá rendelnék.

Zökkenőmentesen zajlanak a nemzeti ünnephez kapcsolódó programok - közölte a kormányszóvivő. Kovács Zoltán megerősítette, hogy országszerte és Budapesten is több tízezer ember vett és vesz részt a különféle programokon. Hozzátette: vasárnap hajnalban volt egy kisebb tűzeset a budai Várban, de senki nem sérült meg.

A kormány számára minden magyar fontos, bárhol éljen a világon - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Potápi Árpád az Ópusztaszeren megrendezett Magyarok Országos Gyűlésén reményét fejezte ki, hogy a nemzetpolitikai intézkedéseknek köszönhetően egyre többen vállalják magyarságukat és csatlakoznak a magyar nemzethez. Fontosnak nevezte a hagyományok megőrzését és továbbadását a következő generációknak.

Genovában kiemelték a tűzoltók a kedden leomlott híd romjai alól az utolsó, eltűntként nyilvántartott emberek holttestét, egy háromtagú családot. A mentőalakulatok tovább folytatják a romok átvizsgálását. A tragédiának a hivatalos adatok szerint 43 halálos áldozata van, köztük több külföldi. Szombaton félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba a kedden leomlott hidat üzemeltető társaság Genova városa és az áldozatok családtagjai számára.

Az uniós tagállamok kikötőinek megnyitására szólított fel az olasz közlekedési miniszter, hogy így osszák szét a Lampedusánál olasz vizeken négy napja veszteglő 177 menedékkérőt. A hajót az római kormány nem engedi kikötni. A menedékkérőket az olasz parti őrség hajója vette fedélzetére Málta közelében, de a szigetország nem fogadta be őket.

A nemzetközi bírálatok ellenére hatályon kívül helyezte az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló jelentést a boszniai Szerb Köztársaság kormánya. A dokumentumot 2004-ben fogadta el az akkori kabinet. A kormány közölte: független nemzetközi bizottságot hoz létre, amely jelentést ír a szerb áldozatokról, valamint megállapítja a srebrenciai régióban áldozatul esettek pontos nemzetiségét. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint a beszámoló eltúlozza a bosnyák, muszlim áldozatok számát, míg a szerb áldozatokét figyelmen kívül hagyja.

Megkezdődött a muszlimok hagyományos zarándoklata a szaúd-arábiai Mekkában. Becslések szerint idén kétmillió ember vesz részt a haddzs-on, amely az iszlám egyik alappillére, és minden olyan hívő muszlim számára az életben legalább egyszer kötelező, aki fizikailag képes arra, hogy végigjárja a zarándoklatot.

Addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg szükség van rájuk - jelentette ki az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi szövetség szóvivője. Sean Ryan azt mondta: mintegy 5200 amerikai katona állomásozik Irakban, de csökkenhet a számuk, ha más NATO-tagállamok katonái veszik át feladataikat.

Részben lezárták a Gázai övezet személyforgalmi átkelőhelyét Ereznél az izraeli hatóságok. A lépés válasz a tűzszüneti tárgyalások elakadására és az erőszak folytatódására a határ mentén. A tilalom nem vonatkozik a humanitárius okokból Izraelbe utazókra, a kórházakba kezelésekre tartókra.

Afganisztánban tűzszünetet kezdeményezett az államfő egy iszlám ünnep alkalmából. Asraf Gáni azt üzente a tálib felkelők vezetőinek, hogy a fegyvernyugvás a kormányerők részéről hétfőn kezdődik és addig érvényes, amíg tiszteletben tartják. A felhívás csak a tálibokra vonatkozik, a többi terrorista szervezetre, köztük az Iszlám Államra nem.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×