Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
310.68
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor: most ki kell jutni a Eb-re és aztán jöhet a vb!

Azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sport online kiadásában hétfőn megjelent interjúban, amelyben a magyar sport helyzetéről is beszélt.

Orbán Viktor a katari világbajnoki döntő helyszínén adott interjúban úgy fogalmazott: a vita eldőlt, Lionel Messi a legnagyobb, méghozzá szó szerint a legkisebb fiúból lett a legnagyobb hős. Hozzátette: a döntőn látható volt az is, hogy ki az új trónkövetelő, sőt a "szemünk előtt zajlott le a generációváltás".

A tornát minden szempontból különlegesnek és rendhagyónak nevezte a miniszterelnök, ugyanis először rendeztek vb-t az arab világban, és először mutatta meg az igazi erejét az arab futball a marokkói válogatott révén.

Hangsúlyozta: a nyugati világnak először kellett megtanulnia más szabályok szerint viselkedni. Most nem vendéglátók voltak, hanem vendégek, mégis kísérletet tettek arra, hogy rákényszerítsék a szokásaikat a vendéglátókra, akik viszont - talán nem is tudatosan - egy régi európai bölcsesség szerint gondolkodtak:

"ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak".

Nyugaton a gyarmatosító ösztönök elfeledtették ezt az ősi, több mint kétezer éves bölcsességet - vélekedett Orbán Viktor. A kormányfő megjegyezte: a katariak a világbajnokságra költött pénzt bármi másra is elkölthették volna, "örüljünk, hogy a futballra költötték".

A két ország közti kapcsolatokat kitűnőnek nevezve hangsúlyozta: Katar Magyarország számára egy baráti ország, van jónéhány komoly befektetésük Budapesten is.

A játék minőségéről szólva Orbán Viktor kiemelte: az, hogy az európai csúcsbajnokságokban a világ egyre több pontjáról játszanak, felemeli a sportág színvonalát mindenhol. A futball fő szabálya, ami egyben a vonzereje, már igaz Afrikára is:

bárkiből lehet jó futballista, ha a Jóisten adott neki tehetséget és elég szorgalmat.

Jó tendenciának nevezte azt is, hogy - a FIFA magyar alelnöke, Csányi Sándor kezdeményezésére - attól, hogy valaki az utánpótlás-válogatottakban játszott valahol, felnőtt válogatottként szerepelhet a származása szerinti hazájában. Ezért van a marokkói meg más afrikai válogatottakban jó néhány futballista, aki ifistaként például Franciaországban volt válogatott.

Arról, hogy a torna előtt Szerbiára tippelt végső győztesként, Orbán Viktor azt mondta: "minden világbajnokságon van egy sötét ló", és bár ő a szerbeket gondolta annak, végül a marokkóiak lettek azok. Nem gondolta, hogy a szerbek védelme ennyire átjáróház - tette hozzá, azonban méltatta Aleksandar Mitrovic Svájc elleni fejesgólját, és

kinyilvánította részvétét a szerb legenda, Sinisa Mihajlovic halála miatt is.

A horvátokat azonban Orbán Viktor a világ elitjébe tartozó csapatként jellemezte, akiknek erős konzisztenciája van, stílusban, utánpótlásban, játékfelfogásban, szakembernevelésben.

A magyar válogatottról szólva jelezte: nem kétséges, hogy az ötvenes évek legjobb csapata a magyar válogatott volt, de Magyarország nincs ott a világbajnoki címmel rendelkező országok között. Most azért nem voltunk Katarban, mert nem tudtunk győzni, amikor kellett volna - fogalmazott.

Viszont amit látott, az arra mutat, hogy helytállhatott volna a magyar válogatott. De először jussunk ki, aztán majd meglátjuk - tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a fejlődés útján halad a magyar futball,

de rendszerváltás után legalább húsz évig mentünk befelé az erdőbe. Húsz évig tart, míg kijövünk belőle.

Kiemelte: azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball. Nem lesz olyan mély a keret, mint a braziloknak vagy a franciáknak, de a legjobb csapatunk bárkivel fel tudja venni a versenyt, odáig eljuthatunk - jegyezte meg. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a klubfutball látványos, de a "pénz romboló hatásával szemben az utolsó mentsvárat a nemzeti válogatottak jelentik". Nincs pénz, ami fölülírhatná a nemzeti mez értékét - jelentette ki.

Más idei magyar sportsikerekről szólva Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar sport rendkívüli erejét mutatja, hogy a felkészülés és a versenyzés szempontjából zavaros időszakban ilyen eredmények születtek.

Kitért a búcsúzó Liu-fivérekre, távozásukat úgy kommentálva,

"mindig szomorú, ha szétesik valami".

A baj az eddigi mester, Csing Csang Lina távozásával kezdődött, az már csak következmény, hogy a "versenyzőknek menniük kell a mesterük után". Azonban ha "hátul, a műhelyben" dolgoztak a szakemberek, akkor nem tűnünk el a korcsolyázás térképéről - vélekedett a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint még kell egy év ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, a sportkormányzati átalakítás beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Most jártak le a sportági szakszövetségekkel indított hétéves fejlesztési programok is, ezeket egyenként értékelni kell, és mindenkivel most kötik meg az új két olimpiai ciklusra szóló szerződést is - sorolta a feladatokat.

Hozzátette: közben a háború következményei, a létesítmény-működtetési problémák, a magas energiaárak még velünk maradnak,

2023-ban és 2024-ben új nagy rendezvényt nem is tudnak Magyarországra hozni.

Szerinte jó döntés volt, hogy 2010 után sem hallgattak azokra, akik a sportot hátra akarták sorolni. Az elmúlt nyolc-tíz évben Magyarország felépített és megrendezett mindent, amit csak lehetett. Erre a koronát az új atlétikai stadion meg az atlétikai világbajnokság teszi fel. Mert akkor már mindent rendeztünk, amit rendezni lehet és érdemes - az olimpián kívül - zárta az interjút a kormányfő.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×