Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
313.34
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
A Kossuth-díjjal idén kitüntetett Turi Attila Ybl Miklós-díjas magyar építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja az MMA Makovecz Szalonjában 2021. június 1-jén.
Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

„Elképesztő” – reagált az InfoRádióban az MMA-elnök az NKA-s pénzosztásra

Elképesztőnek tartja a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárdos pénzosztását az InfoRádiónak nyilatkozó MMA-elnök. A Magyar Művészeti Akadémia egyelőre csak a sajtóban megjelent információkat ismeri, Turi Attila ezért a támogatáskezelőtől tájékoztatást kért, ez alapján lépnek majd tovább. A tavaszi közgyűlésen döntöttek Geiger György trombitaművész MMA-tagságáról is.

A tavaszi közgyűlések általában a beszámolók elfogadásáról szólnak. Az MMA esetében kiderült, hogy tavaly 750 pályázatot támogatott 1,5 milliárd forintos kerettel, 300 fiatal és középgenerációs művésznek, művészetelméleti szakembernek nyújtott ösztöndíjat, 1600 idős művészt pedig életjáradékkal segített.

Az MMA közgyűlésén a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárdos támogatása is téma volt. Az akadémia elnöke, Turi Attila hangsúlyozta, a pénzekről döntő kollégiumba az MMA nem delegált tagot, így nincs információjuk a részletekről.

„Ezért kértem a támogatáskezelő igazgatóját, hogy azonnal tájékoztasson bennünket mint delegáló szervezetet, hogy mire, milyen pályázatokra ítélt meg pénzt a háromfős kollégium, ezek milyen állapotban vannak, kifizetésre kerültek-e a pénzek, illetve mikori a teljesítési határidejük” – mondta az InfoRádióban az MMA-elnök.

A sajtóból értesültek különböző összegekről, de ez szerinte nyilvánvalóan csak töredéke a valós, milliárdos összegeknek, amit egyszerűen elképesztőnek tart, de állásfoglalást nem tesznek, ahogy lépéseket sem egyelőre, majd kellő információk birtokában, hatáskörön belül.

Szerinte ki kell vizsgálni a történteket, amihez segít, hogy van három MMA-s delegált. Azt tudják tenni, hogy szakmailag megnézik, egyáltalán minősülhettek-e támogatásra érdemesnek azok, akik pénzt kaptak.

Turi Attila elmondta azt is, hogy már felvették a kapcsolatot Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterrel, és megbeszélték, hogy amint feláll a minisztérium, találkozni fognak.

Ő maga is szeretne tájékozódni a kulturális kormányzat elképzeléseiről, és szeretné tájékoztatni a minisztert is az MMA szerteágazó tevékenységéről.

A cikk Tatár Tímea interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

Speciális, éjjel-nappal bevethető team jön létre a közterületi krízisek ellen

Szociális munkással, egészségügyi szakemberrel, pszichológussal és szükség esetén rendészeti háttérrel működő 24 órás mobil krízis team jöhet létre a közterületeken jelentkező szociális, szenvedélybetegséggel és pszichiátriai problémákkal összefüggő helyzetek kezelésére – jelentette be a Szociális és Családügyi Minisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Érik a fordulat a forintban?

Érik a fordulat a forintban?

Az amerikai infláció és termelői infláció egyaránt a várakozások alatt alakult a héten, ami a kamatemelési várakozások kiárazódását indította el. Ez kedvező a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint számára, amelynek árfolyama már elkezdett lefelé oldalazni az euróval és a dollárral szemben. Az amerikai kötvényhozamok ugyanakkor továbbra is magasan ragadtak, ami egyelőre gátat szab a dollár érdemi gyengülésének. A gyenge amerikai kiskereskedelmi adatok után nagyot gyengül a dollár, a forint pedig erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×