Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Mundruczó Kornél új filmje a Berlinalén – Amy Adams főszereplésével

Február 16-án lesz Mundruczó Kornél At the Sea című amerikai–magyar koprodukciójának világpremierje a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában – közölték az alkotók.

Az Amy Adams főszereplésével készült alkotás producerei között két magyar szakember is szerepel, Petrányi Viktória (Proton Cinema) és Oblath Zsófia. Vágói Jancsó Dávid és Nagy Ilka Janka, a forgatókönyvét a rendezővel közösen Wéber Kata jegyzi – emelték ki a közleményben.

A film Laura (Amy Adams) történetét követi, aki egy ittas vezetés okozta baleset, majd az azt követő rehabilitáció után hazatérve próbálja „szerencsésen túlélni” az első hétvégét családja körében. A teljes felépüléshez azonban ki kell lépnie híres apja árnyékából, aki a szemében egyszerre bálványozott hős és pusztító szörnyeteg. A film a függőség és a mentális egészség gyakran félreértett vagy elhallgatott rétegeit tárja fel – fogalmaztak a tájékoztatóban.

„Ez a film életem egy kihívásokkal teli időszakában talált meg, amikor az otthonomtól távol, egyfajta kulturális száműzetésben kellett egy egészen új fejezetet nyitnom”

– idézték a közleményben Mundruczó Kornélt, aki hozzátette: „talán éppen ezért is vonzódtam egy végsőkig személyes történethez, amely az élet komplexitását vagy még inkább egy középéleti válság dinamikáját monumentális gesztusok helyett apró pillanatok ábrázolásán keresztül mutatja be”.

A rendező hangsúlyozta: „hiszem, hogy a személyes történetekből merített erőnek különös súlya van ebben a zaklatott, bizonytalan, háborúktól tépázott világban”.

A közleményben idézték Wéber Kata forgatókönyvírót is, aki szerint a társadalom sokszor leegyszerűsíti vagy elbagatellizálja a nők alkoholhoz fűződő viszonyát: „sokak számára az ivás nem a mámor, hanem a teherbírás egyik eszköze, segít elviselni az érzelmi feszültséget és a szűnni nem akaró elvárásokat magunkkal szemben egy olyan világban, ahol a sebezhetőséget a gyengeséggel azonosítják”.

Hozzáfűzte: „ebben a megvilágításban a függőség nem látványos összeomlás, hanem belső elidegenedés, néma válasz a fájdalomra”.

A közleményben felidézték, hogy a többszörösen díjazott rendező korábban olyan filmeket készített, mint a Szép napok (2002), a Johanna (2005), a Delta (2008), a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv (2010), a Fehér isten (2014), a Jupiter holdja (2017) és az Evolúció (2021). Első angol nyelvű filmje a Pieces of a Woman volt 2020-ban.

Új filmjében, amelynek operatőre Yorick Le Saux, szerepel még Murray Bartlett, Brett Goldstein, Chloe East, Dan Levy, Jenny Slate és Rainn Wilson is – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×