Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.31
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Egyesült Államok, New York, 2025. július 29. Isiah Whitlock Jr. a She Rides Shotgun című film New York-i vetítésén vesz részt a Roxy Moziban,Dimitrios Kambouris/Getty Images
Nyitókép: Dimitrios Kambouris/Getty Images

Gyászol Hollywood: elment egy „brilliáns” színész

Rövid betegség után, 71 éves korában halt meg.

71 éves korában, rövid betegség után kedden New York-ban meghalt Isiah Whitlock Jr., erősítette meg a színész menedzsere, Brian Liebman – írja a BBC nyomán a Telex. Whitlock leginkább az HBO sorozatából, a Drótból vált ismertté, ahol egy korrupt szenátort játszott.

Whitlock játszott emellett Az alelnök című sorozatban, illetve több filmben, köztük Az 5 bajtársban. Felbukkant emellett a Nagymenőkben és a Chappelle’s Showban is, régóta dolgozott együtt Spike Lee filmrendezővel, aki mély tisztelettel emlékezett meg róla.

„Aki ismerte, mind szerette. Briliáns színész volt, és még annál is jobb ember” – írta Liebman megemlékezésében. Whitlock 1954-ben született Indianában, South Bendben. Utolsó szerepe az idén debütált Netflix-sorozat, A rezidencia volt.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×