Infostart.hu
eur:
381.02
usd:
322.62
bux:
128391.02
2026. február 3. kedd Balázs
A Holle anyó című előadás szereplői a Fővárosi Nagycirkusz színpadán.
Nyitókép: Facebook/Fővárosi Nagycirkusz

Holle anyó búcsúzik, de az év elején újra Budapestre figyel a cirkuszvilág

December 31-én tartják a nagy sikerű Holle anyó című műsor utolsó két előadását a Fővárosi Nagycirkuszban. Fekete Péter rendező az InfoRádióban elmondta: három hónapon keresztül végig telt házzal ment az előadás, amelyet több mint százezren láttak. Január elején pedig jön a Nemzetközi Cirkuszfesztivál, ahol egy héten át a világ legjobb artistái versengenek Budapesten az aranyéremért, miközben elkápráztatják a közönséget.

Szilveszter napján utolsó alkalommal láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban a Holle anyó című műsort. Délelőtt és délután is lesz egy-egy előadás az év utolsó napján. A főbb szerepeket brazil és orosz artisták mellett három magyar bohóc játssza, de porondra lépnek kínai, üzbég, német, magyar és orosz cirkuszművészek, valamint lovak, falusi és egzotikus állatok is.

A Fővárosi Nagycirkusz az idei ünnepi időszakra az egyik legszebb és legismertebb Grimm-mesét varázsolja a közönség elé: két lány kalandos túlvilági utazásáról, próbatételeiről és felnövéstörténetéről szól az előadás. Az eredeti mesét személyesebbé és modernebbé alakították át.

A lányok látványos cirkuszi koreográfiával előadott próbatételek során megtanulják, mit jelent testvérnek lenni és elfogadni egymást, minden különbözőségükkel együtt.

A cirkuszi mesedarab fő üzenete, hogy legyünk nyitottak mások tulajdonságaira és megnyilvánulásaira, figyeljük meg és értsük meg a másik igazságát, találjuk meg abban a jót, és sajátítsuk el mi is. A Fekete Péter által rendezett Holle anyó nemcsak gyerekeknek szóló tanmese, hanem mély beavatási szimbolikát hordoz: a felnőtté válás, az önálló erkölcsi döntések és az igazság kozmikus rendjének felismerése jelenik meg benne.

Fotó: Fővárosi Nagycirkusz
Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az InfoRádióban elmondta: évről évre karácsony tájékán előveszik a világirodalomból a legismertebb és legkedveltebb karácsonyi történeteket, amelyekből mazsolázva létrejön egy-egy tematika vagy fő gondolati világ. Mint fogalmazott, mindig csodálatos érzés tölti el őket, amikor karácsony előtt körülbelül fél évvel elkezdik a szervezést, illetve kitalálják, hogy mely történet, mese köré építik az év végi műsort. „Olyankor a hónak még nyoma sincsen, nekünk azonban valamilyen döntést meg kell hoznunk” – jegyezte meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója.

Ilyenkor mindig összeül a dramaturggal, a zeneszerzőkkel, a koreográfusokkal és a cirkusz szakmai vezetőjével, és „elkezdődik a nagy agyalás”. Fekete Péter szerint az idei karácsonyi előadásuk, a Holle anyó egy nagy klasszikus, egy hamisítatlan felnövéstörténet, amit mindenki ismer, de

az volt a céljuk, hogy csavarjanak egy nagyot az eredeti történeten, és a létrejövő produktum többről szóljon ahhoz képest, mint amit a Grimm testvérek megírtak.

A főigazgató úgy fogalmazott, a cirkusz egy olyan műfaj, amely „egyszeri és visszatérhetetlen”, hiszen azok az artisták, művészek, akrobaták, akikkel a Fővárosi Nagycirkusz egy-egy produkcióra leszerződik, a világ különböző sarkaiból érkeznek, és amint véget ért az előadás-sorozat jelen esetben Budapesten, másnap útra kelnek, és egy másik cirkuszban lépnek fel. Mindez azt jelenti, hogy a Holle anyó című előadástól december 31-én végleg búcsút kell vennie a magyar közönségnek. Az összes jegy elfogyott az utolsó két előadásra, és Fekete Péter kiemelte, hogy három hónapon át végig telt házzal ment az előadás, amelyet több mint százezren láttak a Fővárosi Nagycirkuszban.

A show megy tovább

A 2026-os év új szenzációkat tartogat az intézménybe látogatóknak. Ahogy a főigazgató fogalmazott, „a világ négy sarkában már csomagolják a cuccaikat az artisták”,

több mint kétszázan érkeznek a Fővárosi Nagycirkuszba, amely január 7. és 12. között ad otthont a XVI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak.

A Magyarországra látogató artisták hat különböző show-műsorban, egy teljes héten keresztül kápráztatják el a közönséget

Fekete Péter szerint az új év elején „Budapestre figyel a világcirkusz szeme”, és ez is egy vissza nem térő alkalom lesz, ugyanis a világ legjobb cirkuszművészei ilyenkor egy hétre felszabadítják magukat, hogy eljöhessenek a magyar fővárosba, majd folytatják világ körüli útjukat, mennek tovább Monte-Carlóba és a világ számos más helyén is színpadra lépnek, nagy örömöt okozva ezzel az embereknek.

A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója elmondta: világszámokkal érkeznek az artisták a budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, amely nagyon rangos seregszemle, és a résztvevők azért érkeznek ide, mert nagyon szeretnének nyerni, és meg akarják mutatni, képesek a megújulásra, olyan produktumokat hoznak, amelyek számos új, még soha nem látott elemet tartalmaznak.

„Ha valakinek a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon szerzett aranyérem van a plakátján vagy a névjegykártyáján, akkor jobb szerződéseket tud kötni.

Nagy boldogság számunkra, hogy a világban úgy tartanak minket számon, mint egy különleges ország, ahol a közönség a cirkuszművészeket és az artistákat a balett-táncosokkal, a klasszikus zenészekkel, a színészekkel vagy az operaénekesekkel egyenrangú művészeknek tartja” – zárta gondolatait Fekete Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

A korábbi egyeztésekkel szemben most már olyan személyek kerültek az ukrán és az orosz delegáció élére, akik jól ismerik a frontot, és vélhetően nem politikai megoldást keresnek, hanem a realitások mentén a háború lezárására keresnek technikai megoldásokat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A posztszovjet térség szakértője szerint van remény arra, hogy a felek közötti szerdai, csütörtöki tárgyalási forduló már nem fog zsákutcába vezetni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hirtelen iszonyú sok pénz jelenik meg a magyarok bankszámláin – Melyik állampapírt vedd meg belőle?

Hirtelen iszonyú sok pénz jelenik meg a magyarok bankszámláin – Melyik állampapírt vedd meg belőle?

Fegyverpénz, megnövelt családi adókedvezmény, kétgyermekes anyák adómentessége, 13. és 14. havi nyugdíj – ezekben a napokban, hetekben kezdhetik elkönyvelni magyarok széles rétegei a gigantikus, összesen bőven ezermilliárd forint feletti extra jövedelmeket, nem függetlenül az áprilisi országgyűlési választások időpontjának közeledésétől. A pluszbevétel egyik legkézenfekvőbb felhasználási módja a fogyasztás növelése lehet, de sokan vannak, akiknek "nem kenyérre kell" a rendkívüli, akár milliós összegű forrás, így annak megtakarítása, befektetése is szóba jöhet. Az ő kedvükért összegyűjtöttük, milyen állampapírok csábítják most a lakossági befektetőket. Öveket becsatolni, mutatjuk a pofonegyszerűen és teljesen adómentesen bezsebelhető legjobb hozamokat!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×