Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Életnagyságú dinoszauruszok között sétálhatunk Budapesten

A dinoszauruszok korát mutatja be a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában nyíló új kiállítás, amely február közepétől március végéig látogatható.

Az intézmény közleménye szerint az Őslény körút 16. című kiállításon hat héten keresztül élethű, életnagyságú, mozgó őslénymodellek, VR-kalandok, tematikus filmvetítések és tudományos előadások segítségével merülhetnek el a látogatók a mezozoikum, azaz a földtörténeti középidő világában.

A kiállításon ismert és közkedvelt, valamint kevésbé közismert dinoszauruszokat is bemutatnak, sőt a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány és az Állatkerti Alapítvány együttműködésének köszönhetően azok az állatok sem fognak hiányozni, amelyeknek maradványait a Kárpát-medence területén találták meg az őslénykutatók.

A dinoszauruszok mellett néhány további ősállat, többek között repülő őshüllők is láthatók lesznek a tárlaton. A modellek mellett VR-eszközökkel, interaktív ásatással és különféle ismeretterjesztő programokkal is készülnek a szervezők.

Az állatkert honlapján olvasható részletes programismertetőben kiemelték, hogy Magyarországon egy kicsi, hajdanvolt falu neve, Iharkút is megtalálható a híres dinoszaurusz-lelőhelyek listáján. Míg a T-Rex, az Oviraptor és a Hadrosaurus nevét már a gyerekek is ismerik, az Ajkaceratops, a Hungarosaurus, a Bakonydraco vagy a Foxemys trabanti létezéséről nagyon kevesen hallottak, pedig ezek világhírű magyar dinoszauruszleletek.

Az ismertető szerint a kiállításon ízelítőt adnak a hazai dinoszauruszkutatás eredményeiből, az iharkúti ásatások anyagából is. Az ásatások vezetője, Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője előre meghirdetett időpontokban előadásokat tart a magyarországi ásatásokról.

A kiállítás február 14-től március 30-ig látogatható az Állatkerti körút 16. szám alatt található Biodómban. Részletek az állatkert hivatalos weboldalán olvashatók.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×