Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Vígszínház/Dömölky Dániel

Mentőt kellett hívni: félbeszakadt az előadás a Pesti Színházban

Az első felvonás után be kellett fejezni az előadást kedd este a Pesti Színházban.

Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a december 17-i Az imposztor című előadásunk a Pesti Színházban egészségügyi okokból az első felvonás után félbeszakadt - olvasható a Vígszínház honlapján.

Az előadás pótlásáról később adnak majd tájékoztatást.

A közönséget a Vígszínház igazgatója, a darab rendezője, Rudolf Péter tájékoztatta a helyszínen. Mint mondta, az előadást egészségügyi okokból nem tudják folytatni, de mindenkit kárpótolni fognak - írja az Index.

A lap úgy tudja, orvosi segítség és mentő is érkezett a színházba. Kérdezték a színházat, ahol azt mondták, hogy amint többet tudnak, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×