Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Tompos Kátya és a a Budapest Klezmer Band koncertje a Zsidó Nyári Fesztiválon Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában 2014. augusztus 31-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Rengetegen búcsúznak Tompos Kátyától – színészek, zenészek, írók, politikusok a sorban

Barátok, kollégák és ismerősök megrendülten búcsúznak a 41 éves korában meghalt Jászai Mari-díjas színművésztől.

Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya. A Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművésztől sorra búcsúznak a közösségi oldalakon volt kollégái, barátai és több színházi társulat is.

Az InfoRádió a 2015 júniusában az Aréna című műsorban készült interjúval búcsúzik a színésznőtől.

A Centrál Színház, ahol Tompos Kátya utoljára színpadon játszott, saját halottjának tekinti a művészt. A színház hivatalos Facebook-oldalának borító- és profilképe pénteken 12 óra után nem sokkal feketébe borult.

Tompos Kátya 2018-ig a Nemzeti Színház a tagja volt, amely szintén megemlékezett a színésznőről: „Tompos Kátya kivételes tehetsége és szenvedélye mindannyiunk szívét megérintette. Számtalan előadásban kápráztatott el minket és a közönséget" – írta a teátrum a Facebookon.

Külön posztban búcsúzott a Madách, a Vígszínház, a József Attila Színház, a Budapesti Operettszínház, az egri Gárdonyi Géza Színház és a Müpa is. Utóbbi ezt írta: "Sok csodálatos pillanatot köszönhettünk neki, ragyogott a Müpa színpadán, csodálatos hangjával a szívünkig hatott."

Az Operaház egy 2020-as előadás részletét posztolta ki a KisHattyúk tava előadásból, aminek bemutatóján Tompos Kátya volt a mesélő.

„Csak állok elveszve, mint egy kihalt megállóban és te észrevétlen felszálltál arra a bizonyos holdjáratra. Soha nem volt ilyen hangos a csend. Köszönöm, hogy a barátod lehettem!” – posztolta Hrutka Róbert Artisjus-díjas zenész, aki részt vett annak a jótékonysági gálának a rendezésében is, amit Tompos Kátya gyógykezelésére szerveztek.

Trokán Nóra színésznő Instagram-sztoriban búcsúzott a művésztől, Zorán pedig egy 2014-es felvétellel, akkor együtt énekelték az Esküvő című dalt a Budapest Sportarénában az Egypár barát című duettalbum bemutatóján.

Gyászposztban búcsúzott Szalóki Ági, Palya Bea, Tóth Gabi, Tóth Vera és ByeAlex zenész, és számos színész, közük Alföldi Róbert és Gubik Petra is.

"Az ezer darut nagyon köszönöm és valamikor szívesen elviszem, de csak kölcsönbe. Úgy gondolom, az igazán a te ajándékod és neked lett szánva" – ezt írta az utolsó előtti levelében, meg még sok mindent az öngyűlöletről, fájdalomról, jóakaratról. (…) Drága, Kátya, az origami daruk itt várnak, még látjuk egymást" – írta Grecsó Krisztián író.

Sulyok Tamás köztársasági elnök is megemlékezett a színésznőről a Facebook-oldalán.

Vitályos Eszter kormányszóvivő is búcsúzik Tompos Kátyától.

Részvétnyilvánító posztot tett ki a közösségi oldalára Karácsony Gergely is. "Sokan hittünk benne, bizakodtunk, hogy a páratlan összefogás, sok ezer ember segítő szándéka elég lehet, hogy meggyógyuljon; engem is sokkolt a tragikus hír, hogy Tompos Kátya ma reggel elhunyt. Egy egyedülálló tehetség, egy különleges jelenség, egy nagyszerű ember volt, halála felfoghatatlan" – írta a főpolgármester.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×