Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
316.15
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Facebook/Budapesti Színházak Éjszakája - Juhász Éva

Hétvégi program: öt év kihagyás után visszatér a Budapesti Színházak Éjszakája

Csaknem 250 programmal, a többi között jógával, koncertekkel, kulisszajárásokkal és nyílt próbákkal várják szombaton az érdeklődőket a rendezvényhez csatlakozó színházak.

A Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor ötletéből indult a Színházak Éjszakája, amely öt év kihagyás után újjászületik, és negyvenhárom csatlakozó teátrum programjával várja a közönséget március 23-án, szombaton.

A programsorozatot a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér csapatának közreműködésével és szervezésében immár Budapesti Színházak Éjszakája címmel rendezik meg. A kulisszajárásokon és a nyilvános próbákon túl egyéb izgalmas események is várják az érdeklődőket, például reggeli jógaórát is tartanak.

„Öt év kihagyás után ismét a közönségé lesz a színpad, a nézőtér pedig az alkotóké”

– mondta az InfoRádióban Benkő Nóra, a szervező Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér ügyvezető igazgatója. A csatlakozó színházak szombaton délelőtt 9 órától 250 programmal várják a látogatókat, akik egyetlen karszalaggal bármelyik eseményen részt vehetnek. A programok több mint fele akár előzetes regisztráció nélkül is látogatható, egyes helyekre azonban regisztrálni kell.

„A teátrumok olyan programokat kínálnak az érdeklődőknek, amelyekben máskor nem vehetnének részt” – tette hozzá Benkő Nóra. Felhívta a figyelmet, hogy ugyan lesznek színházi előadások is, de ezúttal inkább változatos, különleges programok kerülnek a középpontba. Mint fogalmazott,

a színészek egy napra „kilépnek a komfortzónájukból”,

ugyanis rendhagyó módon ők mutatják be a nézőknek többek közt a kulisszákat, a jelmez- és kellékraktárakat, sőt az ügyelőkkel is beszélgethetnek az érdeklődők, vagyis a közönség megnézheti, kik dolgoznak még a színészeken kívül egy-egy előadáson.

Benkő Nóra hozzátette:

nyílt próbákra is be lehet majd menni,

továbbá bárki kipróbálhatja a szinkronizálást is. Jordán Adél jógaórát tart, sőt lesz belvárosi futás Száraz Dénessel, valamint erotikus táncóra is Szabó Győzővel. A látogatók megtanulhatják a kellékbor elkészítését, bepillanthatnak a báb- vagy maszkkészítés rejtelmeibe, gyorstalpaló színészképzésen vehetnek részt, vagy akár rendezővé, jelenetíróvá is válhatnak egy-egy program erejéig.

„Este rengeteg koncerttel várjuk a közönséget, melyek biztosan kiváló hangulatban zajlanak majd, hiszen együtt lehet énekelni vagy táncolni a színészekkel” – jegyezte meg Benkő Nóra.

A különböző koncertek és fellépések mellett a többi között A dzsungel könyve, A Kastély, a Házasságon innen, házasságon túl vagy a Holtverseny című előadásokat is megnézhetik a karszalaggal rendelkezők, sőt az esemény szlogenjét a címében megjelenítő színdarab, a Mindegy egy is ezen a napon mutatkozik be a nagyközönség előtt.

A szombati rendezvényhez csatlakozó színházak programlistája és a regisztrációs felület ezen a honlapon érhető el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×