Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Fodor Noel commis, Szabó László coach, Kelemen Roland séf és Dalnoki Bence csapatvezető (b-j) a magyar Bocuse dOr csapat bemutatkozó sajtótájékoztatóján a fővárosi Hungexpón 2024. március 6-án. A csapat képviseli Magyarországot a nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Bocuse d'Or: most már csak „robotizál” a magyar csapat

Kelemen Roland séf mellett Fodor Noel commis, Szabó László coach és Dalnoki Bence csapatvezető képviseli Magyarországot a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben.

Dalnoki Bence a magyar csapat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2016-ban kezdődött a magyar sikerszéria a Bocuse d'Oron. Ekkor nyerte meg Széll Tamás a kontinensdöntőt, tavaly pedig éppen Dalnoki Bencének sikerült először felállnia a világdöntő dobogójára.

A legsikeresebb nemzetekhez képest persze Magyarország még gyermekcipőben jár, de mindent megteszünk, hogy az élmezőnyt megszorongassuk

– jegyezte meg.

Elmondása szerint a magyar csapat felkészülése immár az utolsó fázisba ért. Ez már arról szól, hogy „robotizálják” a technikákat, az időzítést, ilyenkor változtatásnak már nem nagyon van helye – mutatott rá.

A magyar csapat élén a hazai döntő győztese, Kelemen Roland, a nyíregyházi Hunguest Sóstó szálloda séfhelyettese áll, a commis pedig a siófoki Fodor Noel, aki tavalyelőtt végezte el a szakácsiskolát, és családja éttermében dolgozik szülővárosában.

A coach pozícióját a Hungastnál dolgozó Szabó László foglalta el, aki korábban kétszer is indult a Bocuse d'Or hazai döntőjén, de szerepelt a nemzeti szakácsválogatottban is.

Kelemen Roland a kontinensdöntő idei témáiról szólva elmondta, hogy a tálat két fő összetevőből, a lofoteni skreiből, azaz egy Norvégiában honos tőkehalból, valamint a fröyai fésűkagylóból kell megalkotni. Ehhez két zöldségköretet kell majd készíteni, valamint egy harmadikat, amelyben a tőkehalnak is szerepelnie kell.

A hústányér témája a Röros régióból származó rénszarvas-fartő, mellé az állat nyelvét és a lábszárát is fel kell használni, „csavarként” pedig egy helyi alkoholos italt, az akvavitet is.

Budapest, 2024. március 6.
Füstölt tokhal alapú ételkompozíció a magyar Bocuse d'Or csapat bemutatkozó sajtótájékoztatóján a fővárosi Hungexpón 2024. március 6-án. Kelemen Roland séf mellett Fodor Noel commis, Szabó László coach és Dalnoki Bence csapatvezető képviseli Magyarországot a nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben.
MTI/Lakatos Péter
Budapest, 2024. március 6. Füstölt tokhal alapú ételkompozíció a magyar Bocuse d'Or csapat bemutatkozó sajtótájékoztatóján a fővárosi Hungexpón. MTI/Lakatos Péter

Kelemen Roland elmondta, a skrei olyan tőkehal, amelynek feszesebb, izmosabb, kevésbé zsíros a húsa, így próbálnak vele finoman dolgozni, a természetességét megőrizni.

A rénszarvas-fartő annyiban különleges alapanyag, hogy – mivel az állat egész évben a szabadban legel, zuzmón, gyógynövényeken és hangán él – a magyar szarvasoknál kevésbé inas, ezért kellemesebb vele dolgozni – közölte.

Dalnoki Bence elmondta azt is, hogy a csapat felkészítésében részt vesz két igazi „Bocuse d'Or-veterán”, Széll Tamás, valamint Vomberg Frigyes is, hogy mindazt a tudást, amelyre az elmúlt években szert tettek, megosszák a mostani magyar csapattal is.

Ugyancsak szerepet vállal a magyar csapat felkészítésében Christian Andre Pettersen, aki kétszer, 2019-ben és 2021-ben is bronzérmet vihetett haza a Bocuse d'Or lyoni döntőjéről. A norvég séf elsősorban az alapanyagokkal kapcsolatos tudását és versenytapasztalatát igyekszik átadni a csapatnak.

Dalnoki Bence nagyon erős mezőnyt vár az idei kontinensdöntőben, sok induló ugyanis commis-ként már korábban is részt vett a Bocuse d'Oron, így komoly versenytapasztalattal érkeznek, a francia csapatot pedig Régis Marcon sztárséf fia vezeti.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×