Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
321.95
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Virág Judit Galéria

Száz év után a semmiből feltűnt a százmilliós klub egyik tagjának remekműve

Száz éves után került elő egy ismeretlen Tihanyi Lajos kép, a Tájkép Margit híddal című festményt december 2-tól a közönség is megtekintheti, majd december 16-án árverésre kerül a Virág Judit Galéria téli aukcióján – közölte a galéria pénteken.

Tihanyi Lajos (1885-1938) az egyik legkeresettebb klasszikus magyar festő. A hallássérült művész Pont Saint-Michel című festménye 220 millió forintért kelt el 2017-ben a Virág Judit Galéria árverésén, ami akkor a magyar aukciók történetének harmadik legmagasabb eladásának számított. Tihanyi Lajos az úgynevezett százmilliós klub tagja, mindössze néhány olyan festő van a magyar művészettörténetben, akinek az alkotásai rendre elérik a 100 millió forintos határt.

A most előkerült festmény a szakértőket is meglepte, mivel a semmiből tűnt fel. A kép csaknem 100 éven keresztül egy magyar család rejtett kincse volt, miközben a monográfiákban csak utalásszerűen szerepelt. Megtisztítását követően egy különleges intenzitású, fénnyel telített kolorit tűnt elő az elsárgult lakkréteg alól, ami megmutatta a festmény üde hangulatát.

A festmény Budapest történetének egyik legdrágább és leglátványosabb magánpalotáját, Wagner János építész egykori villáját ábrázolja,

miközben a Duna és a Margit híd is látszik a távolban. A villa Gül baba türbéjét öleli körbe. A Wagner-villát 1969-ben bontották le, de Tihanyi a kép festésekor, az első világháború kitörése előtt még teljes pompájában látta és festette le.

„A kép értékét növeli, hogy rendkívül ritka a budapesti tematika a Tihanyi életműben, és általában a magyar klasszikus festészet legmagasabb szintjén is. Tihanyi ízig-vérig nagyvárosi festő volt, megihlette a nagyváros nyüzsgése. Ez a kép a tízes évekbeli festészetének szintézise. Tihanyi ekkorra tökélyre fejlesztette a rálátásos perspektívát, a szóban forgó festmény három osztatú tere megmutatja a villát, a türbét és a Dunát is. Igazi konstruktív expresszionista remekműről beszélünk” – idézi Kelen Annát, a Virág Judit Galéria művészettörténészét a közlemény.

A most előkerült festmény további különlegessége, hogy készült egy párja, amiről mindössze egy fekete-fehér fénykép maradt fenn.

Ez a fotó a festő hagyatékából ismert, és egy csaknem azonos tájképet ábrázol, aminek holléte szintén nem tudható. Tihanyi gyakran készített vázlatot a leendő képeiről, ezért Kelen Anna szerint a fotón megörökített alkotás lehetett a vázlat, míg a most előkerült festmény maga a főmű. Tihanyi Lajos egy másik „duplikációja” a Szajna-parti Pont Saint-Michelről készült, ez az a kép, ami 220 millió forintért kelt el.

A Tájkép Margit-híddal című festmény a Virág Judit Galéria klasszikusokat felvonultató árverésének kiemelt darabja lesz december 16-án a Kongresszusi Központban. A kép 80 millió forintos kikiáltási árról indul, az aukció további darabjaival együtt december 2-tól két héten át a közönség is ingyenesen megtekintheti a Falk Miksa utcai galériában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×