Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.6
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Ákos dupla telt házas Opera-koncerttel ünnepelte harmincéves szólópályáját

Decemberben az Arénában is bemutatja a jubileumi műsort.

Ákos idén ünnepli szólópályafutásának 30. évfordulóját: az első szólóalbuma, a Karcolatok éppen harminc éve került a lemezboltok polcaira. Erre a kerek évfordulóra jubileumi kiadvánnyal és exkluzív koncertekkel készült.

Az Operában a múlt hétvégén óriási siker mellett dupla teltházas koncertet adott a Harminc év című, exkluzív, akusztikus, jubileumi műsorával, amelyben a Győri Filharmonikusok és a pécsi VoiSingers kórus kísérte. A folytatás december 16-án lesz a Papp László Budapest Arénában, ahol még soha korábban nem adott ültetett koncertet.

Ákos első szólólemeze 1993. március 23-án jelent meg Karcolatok címmel. A hazai elektronikus zene úttörő formációjának énekeseként ekkor már jól ismert szerző-előadó itt olyan nagyszerű zenészekkel kezdett dolgozni, mint László Attila jazzgitáros, Horváth Kornél ütőhangszeres, ifj. Rátonyi Róbert zongorista, Dorozsmai Péter dobos-producer vagy Fekete Samu Tibor basszusgitáros. A zenei kalandnak indult album végül kijelölte számára a jövőt: a Karcolatok elsöprő sikert aratott, olyan szerzeményekkel, mint a Hello vagy a Keresd meg a lányt, rögtön aranylemez lett, és több mint 100 ezer példányban kelt el.

A kerek évfordulóra szeptember 29-én újra megjelent a Karcolatok eredeti anyaga dupla LP-n, sok extra felvétellel kiegészítve: az újrakiadás a megjelenése óta vezeti a Mahasz lemezeladási listáját.

Ugyancsak az évfordulóra készült el a Harminc év című akusztikus műsor. A Magyar Állami Operaház két estén át adott otthont az ünnepi eseménynek. A közönség hónapokkal az előadás előtt, 16 perc alatt kapkodta el a jegyeket, A műsor két felvonásban került színpadra: az elsőben régi zenésztársak, kamarakórus és vonósnégyes kísérte Ákost, a szünet után szimfonietta és kibővült énekkar határozta meg a hangzást. Két napon át versek és dalok, pazar látványvilág, meghatottság, bennszakadt csöndek, felszabadult ünneplés és álló ováció töltötte be az Operaházat.

„Azt hiszem, minden várakozásunkat felülmúlta ez a jubileumi koncerthétvége az Operában. Elképesztő élmény és hatalmas munka volt! Köszönöm mindenkinek, aki eljött. A közönségnek és a zenésztársaknak egyaránt hálás vagyok a harmincéves szólópályáért. Nem merek belekezdeni egy személyes hangú értékelésbe az Opera-dupláról, mert még nagyon élénk az emlék, és biztosan túlzásokba esnék. Talán elég annyi, hogy életem legfontosabb előadásai közé került – számomra" – mondta Ákos.

Aki most lemaradt, annak van még módja megtekinteni az ünnepi műsort: idén utoljára december 16-án a Papp László Budapest Sportarénában látható a Harminc év, jelentősen kibővített filharmonikus zenekarral és kórussal, komoly látványvilággal.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×