Infostart.hu
eur:
375.58
usd:
318.6
bux:
126228.01
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Örkény Színház

Emma – Kerekes Éva másfél órás magánya a színpadon

Magyarországon minden második, halállal végződő erőszakos bűncselekmény családon belül történik. Az Örkény Stúdióban most bemutatott Emma című darabnak az a célja, hogy betekintést nyújtson a zárt ajtók mögé, ahová "kívülálló” egymaga nem tud vagy nem akar belátni. Emma fikciós karatere több mint húsz mélyinterjú felhasználásával íródott. Az előadást Dávid Attila jegyzi és állítja színpadra. A monodrámát a Jászai Mari-díjas érdemes művész, Kerekes Éva játssza, vele beszélgettünk.

Kerekes Éva már negyven éve "gyúrkál össze" figurákat a színpadon, de ez a lépcsőfok neki is új: egyedül áll a színpadon az Örkény Stúdió "Emmájában", amelyet Dávid Attila jegyez és állít színpadra; mint az InfoRádióban fogalmazott, nem lesz vele "egy jóhiszemű partner" sem, akivel egy jó kis bensőséges jelenetet, párbeszédet le lehetne bonyolítani.

"De ott lesznek a nézők egész közel, testközelben. Aki hajlandóságot mutat, bevonom, és akkor találkozhatunk" – adott hangot bizakodásának a csütörtöktől látható "Emma" monodráma címszereplője.

Elég személyesnek érzi a történetet ahhoz, hogy darab közben bármelyik nézőt megszólítsa; könnyebb így, mintha egy falat érezne maga előtt, de persze ez nem jelent elvárást a közönség felé, hogy "milyen legyen", ugyanakkor várja, hogy egyszer csak "megtörténjen" a darab, "összeolvad a két közeg".

"Mindig alapvágy, hogy valamit nyisson egy téma. Ennek az érintettsége most eléggé jelen van és eléggé tudatosan foglalkozunk már ezzel, hogy kit hogy ért sérelem, és mi a saját felelőssége. Tehát ezek az érintettségek most eléggé felszínre jönnek. De nyilván jó érzés, és személyes felelősségnek is érzem, hogy minden, amihez közöm van és emberekkel megosztom, annak legyen egy hatása, visszhangja, befogadása" – részletezte, utalva a mű tematikájára, a családon belüli erőszakos bűncselekményekre.

Kerekes Éva úgy érzi, a szerephez az ő személye nagy részben tud kapcsolódni, ezért minél többet meg tud majd mutatni, az jutalmi helyzet lesz, igaz, "nagyobb a felelősség is".

"Kell hozzá egy belső bizonyosság, hogy honnan hová szeretnék eljutni, mi az, amit át szeretnék adni. Másfél órán keresztül nem vagyok ennyire beszédes..." – mondta még.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×