Infostart.hu
eur:
380.73
usd:
322.8
bux:
130749.66
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: József Attila Színház

Nemcsák Károly: kreativitással, empátiával át tudja vészelni a színház ezt az időszakot

Öt bemutatót tervez a jövő évadban a József Attila Színház. A teátrum igazgatója azt mondta, a társulat színészeire építve állították össze az új évadtervet. Arról is beszélt, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe, és hogyan szeretnék könnyebbé tenni a színház jövőjét.

"Az első bemutató, amire készülünk, Willy Russell Vértestvérek című musicalje, amit Lengyel Ferenc rendező állít színpadra. Az első bemutatónk szeptember 30-án lesz, de az előkészületi munkálatok már elindultak, elkezdtek próbálni, és remélhetőleg évad végén, június 8-án egy olyan állapotban lesz már a darab, hogy ősszel egy hét alatt színpadra tudják állítani" – mondta az InfoRádióban Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója.

Augusztus 21-én, az évadnyitó társulati ülés után pedig elkezdődnek Peter Shaffer Equus című darabjának próbái Hargitai Iván rendezésében, aminek a bemutatója október 6-án lesz. Az októberi hónapot a repertoáron lévő darabok felújítására és újra színpadra állítására használják, majd október végén elkezdődnek William Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című darabjának a próbái Kiss Csaba rendező vezetésével, ennek bemutatója december 9-én lesz.

Mint mondta, az évad folyamán

szeretnének több alkalommal határon túli magyar színházi társulatokat fogadni,

hisz ez régről a József Attila Színház programja, és komoly kapcsolatot alakítottak ki a vidéki színházakkal.

Ebben az évadban a székesfehérvári színház több alkalommal is vendégszerepel, és a József Attila Színház is el tudott menni vendégjátszani. A Vörösmarty Színház a Kartonpapa előadásával, a Nem félünk a farkastól, és az Ájlávjú című darabbal vendégszerepel náluk. "Mi pedig valószínűleg a Furcsa pár című darabunkat visszük Székesfehérvárra" – mondta Nemcsák Károly.

Az évad második felében, február elején mutatják be Heltai Jenő Naftalin című darabját Hargitai Iván rendezésében. Az utolsó bemutató pedig Ivan Menchell Sírpiknik című komédiája Guelmino Sándor rendezésével, amit 2024. március 9-én mutatnak be.

Kreativitás a nehéz körülmények között

Nemcsák Károly a színházak gazdasági helyzete kapcsán azt mondta, eddig sem terveztek olyan díszletet, jelmezt, ami meghaladná a költségvetést. "Tudjuk, hogy miből gazdálkodunk, és mi úgy gondoljuk, hogy ezen belül kell tartani magunkat. Ez egy kihívás mindenki számára, de én azt gondolom, hogy sok kreativitással, nagy empátiával ezeket a nehézségeket meg tudjuk oldani" – mondta.

Persze jó lenne, ha minél több forrás állna rendelkezésükre, hisz akkor a lehetőségeik is szélesebbek lennének. Ha viszont most csak ennyi áll rendelkezésükre, akkor "erre nekünk reagálnunk kell".

Az igazgató szerint örvendetes, hogy a József Attila Színháznak most már évek óta szerződtetett színésztársulata is van, és nemcsak a háttérszemélyzetet tudták alkalmazottként leszerződtetni. Ez egyfajta biztonságot ad a színháznak, a színész kollégáknak. A most műsorra tűzött darabokat is azért tudják bemutatni, mert a társulatra építették az évadot, a darabokat a 2023-24-es évadban.

Nemcsák Károly kiemelte: szeretnék tovább gazdagítani a lehetőségeiket, és

az épületüket fejlesztenék.

"Szeretnénk egy olyan színházat létrehozni, ami igazi színházként működik, hisz a mi épületünk sajnos egy művelődési ház szintjén van, de van egy elfogadott terv a következő időszakra. Ha a reményeink jól alakulnak és kapunk rá támogatást, akkor az építkezést el tudjuk kezdeni, ami nagyban megkönnyítené a további életünket az elkövetkezendő húsz évre" – zárta gondolatát Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×