Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.72
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Drótkötélen egyensúlyozva kel át a Duna felett ifjabb Simet László artistaművész a cirkusz világnapja alkalmából Budapesten 2023. április 15-én. A Fővárosi Nagycirkusz Átmentem című eseményét a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényéhez kapcsolódóan rendezték.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Lélegzetelállító mutatvány Budapesten – képek

Drótkötélen egyensúlyozva kel át a Duna felett ifjabb Simet László artistaművész.

A Duna-parton, a Nemzeti Színháznál felvonták a rendezvény zászlaját. Az ünnepségen a rendezvénysorozat művészeti vezetője, a teátrum vezérigazgatója elmondta: négyéves előkésztő munka eredményeként kezdődhet most meg a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia.

"Álmom és sokunk álma valósul meg mostantól" - hangoztatta Vidnyánszky Attila.

Beszédében köszönetét fejezte ki mindenkinek, akik az esemény létrejöttét segítették: a színházi olimpia szervezőbizottságának a szervezés jogának elnyeréséért, a kormánynak a támogatásért és személyesen a miniszterelnöknek a segítségért. Elmondása szerint partnerként több mint 100 intézmény valósítja meg együtt ezt az álmot.

Kiemelte: céljuk az volt, hogy

az esemény ne csak egy szűk színházi elit ünnepe legyen.

A nyitórendezvény estig tartó programjában közreműködtek a Pénzügyőr Zenekar, Berecz András, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti intézet hallgatói, a Martonvásári Szent László Huszár Egyesület és a Fehérvári Huszárok. Az eseményen fellépett az SZFE zenekara, Dánielfy és Földes László Hobo. Utcaszínházi produkciók láthatók, a Déryné Társulat tagjai pedig a Karzat Színház interaktív óriás társasával várták az érdeklődőket.

Budapest, 2023. április 15.
Drótkötélen egyensúlyozva kel át a Duna felett ifjabb Simet László artistaművész a cirkusz világnapja alkalmából Budapesten 2023. április 15-én. A Fővárosi Nagycirkusz Átmentem című eseményét a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényéhez kapcsolódóan rendezték.
MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Az esti megnyitón Vidnyánszky Attila mellett beszédet mond Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnöke. Fellépett Szarka Tamás és zenekara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Bagossy Brothers Company és a Hiperkarma.

A Fővárosi Nagycirkusz Belgrád rakpartról induló Átmentem című eseményén Ifjabb Simet László artistaművész kötélen egyensúlyozva kelt át a Duna felett. Az esemény a Danubia Zenekar programjával kezdődött meg.

Budapest, 2023. április 15.
Drótkötélen egyensúlyozva kel át a Duna felett ifjabb Simet László artistaművész a cirkusz világnapja alkalmából Budapesten 2023. április 15-én. A Fővárosi Nagycirkusz Átmentem című eseményét a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényéhez kapcsolódóan rendezték.
MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

A 10. Nemzetközi Színházi Olimpián 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket. A programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg.

A különleges előadások, színházi, tánc-, báb-, gyermek- és ifjúsági fesztiválok, amatőr- és diákszínjátszó találkozók, kiállítások és szakmai programok szerte az országban zajlanak. Láthatók lesznek előadások Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából, műsorra tűzik dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkcióit is.

A színházi olimpiához több mint 20 fesztivál csatlakozott,

közöttük az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja és a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Az Európai Bankhatóság (EBA) elindított el egy nyilvános konzultációt a hitelkockázati keretrendszer egyszerűsítéséről és értékeléséről szóló vitairatáról (Discussion Paper). A vitairat előzetes ötleteket vázol fel a hitelkockázati keretrendszer használhatóságának, hatékonyságának és egyszerűségének javítására, azzal a céllal, hogy szélesebb körű vitát ösztönözzenek arra irányulóan, hogy hogyan lehetne jobban strukturálni az EBA ezen a területen folytatott munkáját a jövőben. A beérkezett észrevételek alapján fogja az EBA felmérni a lehetséges egyszerűsítéséket a jövőbeli szakpolitikai munkája részeként. A konzultáció 2026. május 10-ig tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×