Infostart.hu
eur:
377.12
usd:
319.53
bux:
126975.66
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Unsplash.com

Közzétették a hazai dzsessz legjobbjainak listáját

Nagy Emma énekes és Oláh Krisztián billentyűs négy kategóriában győzött 2022 legjobb hazai dzsesszzenészei között. Az év énekese Berki Tamás lett, az októberben elhunyt Szakcsi Lakatos Béla is a legjobbak közé került.

A fiatalok előretörését hozta a Jazzma.hu szerkesztőségének hagyományos szavazása az év legjobbjairól. A zenei portál először 2014 végén szervezte meg a voksolást, a mostani a kilencedik szerkesztőségi szavazólista, ezúttal húsz munkatárs szavazott – olvasható a portálon.

Mint Maloschik Róbert főszerkesztő kiemelte, az év szomorú eseménye volt, hogy elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, aki két kategóriában is első lett 2022 legjobbjai között. A 24 éves Nagy Emma énekesnő és a 27 éves billentyűs, Oláh Krisztián (aki a Nagy Emma Quintetnek is tagja) négy kategóriában győzött.

Az év albuma kategóriában a Nagy Emma Quintet nyert Synched című lemezável. Ezé a formációé lett az év koncertje is a hazai előadók sorában, a külföldiek között a Redman, Mehldau, McBride, Blade futott be elsőnek novemberi Müpa-beli fellépésével. Az év együttese a Nagy Emma Quintet, az év bigbandje a Modern Art Orchestra lett.

Az év trombitásának Fekete-Kovács Kornélt választották, az év harsonásának Csapó Krisztiánt. Az év szopránszaxofonosa Borbély Mihály lett, aki a klarinétosok között is győzött. Az év altszaxofonosa Soso Lakatos Sándor, az év tenorszaxofonosa Dresch Mihály, az év baritonszaxofonosa Elek István.

Az év fuvolistája Pozsár Eszter lett, az év zongoristája Szakcsi Lakatos Béla, az év billentyűse Tálas Áron, az év orgonistája Premecz Mátyás. Az év gitárosa kategóriát Gyárfás István nyerte, az év bőgősének Orbán Györgyöt, az év basszusgitárosának Fonay Tibor választották.

Az év dobosa Csízi László, az év ütőhangszerese Mogyoró Kornél, z év vibrafonosa Szaniszló Richárd lett. Az év hegedűse kategóriában Kézdy Luca futott be elsőnek, az év különleges hangszeresei között a cimbalmos Lukács Miklósra voksoltak a legtöbben.

Az év énekese Berki Tamás lett, az év énekesnője Nagy Emma. Az év zeneszerzőjének Szakcsi Lakatos Bélát választották, az év hangszerelőjének Oláh Krisztiánt, az év felfedezettje az énekes Sárközi Edina, az év jazzklubja a Budapest Jazz Club, az év jazzfesztiválja a Debreceni Bor- és Jazz Napok, az év lemezkiadója pedig a Tom-Tom Records lett.

Címlapról ajánljuk

Megszólalt az Európai Bizottság Orbán Viktor javaslatáról

Orbán Viktor miniszterelnök egy, az Európai Tanács elnökéhez, António Costához címzett levelében egy tényfeltáró misszió felállítását javasolta a Barátság kőolajvezeték megsérült szakasza állapotának vizsgálatára, amit az Európai Bizottság „pozitív lépésként” értékelt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×