Infostart.hu
eur:
385.37
usd:
331.23
bux:
120750.96
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Facebook/Gordon Eszter/ Vígszínház

Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátéka látható a Vígszínházban

A politikai játszmákról és az erkölcsi romlásról szóló Szeget szeggel című színdarabot mutatja be a Vígszínház. Nádasdy Ádám fordítása alapján a darab vígszínházi változatát Hársing Hilda és Rudolf Péter készítette.

"Az előadásunk felveti a kérdést, hogy mi való előrébb: a jog, az állam, az erkölcs, vagy az egyén. Ez azonban sokkal szélesebb a mi értelmezésünkben" – mondta el az InfoRádiónak Kőszegi Ákos, a darabban Bécs uralkodóját játszó színművész.

"Azt gondoljuk, hogy ami velünk történik, annak tudjuk az okait. Az előadás pedig azt mondja, hogy valójában fogalmunk sincs, milyen erők kuszálják a szálakat, mi a tervük velünk és mit miért csinálnak velünk" – fogalmazott a darabról Kőszegi Ákos.

A Szeget szeggel produkcióban a hatalom egy lesüllyedt erkölcsi társadalmat vezet, és átadja a hatalmat valakinek. A színművész szerint ennek oka egy nagyon érdekes kérdés. Úgy gondolja, hogy ez egy politikai leszámolás is azzal az emberrel szemben, akinek a hatalomátadó a "bögyében van", és azt szeretné megtudni, hogy valóban olyan tiszta erkölcsű ember, mint amilyennek mutatja magát.

Forrás: vigszinhaz.hu/Gordon Eszter
Forrás: vigszinhaz.hu/Gordon Eszter

Az előadásban látható a társadalom működése is, ahogyan próbál megélni és megfelelni a hatalomnak. Eközben van egy átalakulás is a hercegben, aki szerzetesi álruhába bújik, hogy meglesse a helytartója és a népe ténykedését. A történet előrehaladtával őt is érik hatások, ami megtisztuláshoz vezet nála.

Forrás: vigszinhaz.hu/Gordon Eszter
Forrás: vigszinhaz.hu/Gordon Eszter
Látva városának erkölcsi szintjét, ez egy bizonyos szinten megtisztítja a herceg igazságérzetét. Végeredményben a herceg egy igazságosztást nyújt, ami nem azt sugallja, hogy a végén a tiszta erkölcs győz a romlottság felett. Nem lehet tudni, hogy bevált-e az a terve, hogy mindenki boldog attól, amit uralkodóként kimond. "Fönnmarad a kérdés, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezt Shakespeare sem döntötte el, és nem is akarta" – árulta el Kőszegi Ákos színművész.

Az előadás főbb szerepeiben Kőszegi Ákos, Stohl András, Seress Zoltán, Balázsovits Edit, Wunderlich József, Márkus Luca és Fesztbaum Béla lép színpadra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×