Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
321.86
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Mácsai Pál, a színház igazgatója beszél a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülés előtt tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Örkény István Színházban 2017. szeptember 26-án. Az eseményen átadták a színház felújított nézőterét.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Döbbenetes malőr miatt szakadt félbe az Örkény Színház előadása

Mácsai Pál igazgató azt írta az eset kapcsán, hogy működésük húsz éve alatt ilyen még nem fordult elő.

Félbeszakadt az Örkény Színház Szabó Magda művéből készült, Az ajtó című előadása.

„Egy előadás megszakítása az utolsó utáni – szerencsére igen ritka – esemény a színházi világban. Működésünk húsz éve alatt nem is történt ilyen, és szívből remélem, nem ismétlődik meg a jövőben” – írja az eset kapcsán Mácsai Pál igazgató a színház Facebook-oldalán.

Mint a posztból kiderül, a számítógépes rendszer hibásodott meg: „A színpadi-szcenikai világítás, illetve a vetítés és a hangosítás együttes vezérlése jó ideje számítógépes rendszerekkel történik. Együttes elromlásuk igazi ritkaság – de, mint látták –, mégsem kizárt.

Reflektoraink irányíthatatlanul villogtak,

és ezt semmilyen ismert módszerrel nem tudtuk elhárítani. Nem is lehetett, a rendszerhiba hosszabb szervizelést igényelt. Az okokat szakembereink mára feltárták, az elromlott alkatrészeket kicserélték.”

Majd sajnálkozását fejezte ki az igazgató.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×