Infostart.hu
eur:
390.57
usd:
330.99
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Peter Brook angol színházi és filmrendező, író, a 2019-es Asztúria Hercegnője-díjak művészeti kategóriájának várományosa beszélgetésen vesz részt az asztúriai Avilés Palacio Valdés Színházában 2019. október 15-én. Az évenkénti elismerést október végén nyolc kategóriában olyan személyek kapják, akik kiemelkedő teljesítményt értek el az irodalom, a művészetek, a tudományok és a sport terén.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Alberto Morante

Meghalt Peter Brook

Kilencvenhét éves korában elhunyt a XX. század egyik legnagyobb hatású brit színházi rendezője – tudatta környezete a francia sajtóval.

A modern színművészet kiemelkedő alakja szombaton Párizsban halt meg.

A Nagy-Britanniában született alkotó az 1970-es évektől Franciaországban élt, létrehozta letisztult kísérleti színházát a párizsi Bouffes du Nord-ban, ahol haláláig rendezett előadásokat.

Peter Brook 1925. március 21-én született Londonban egy litván zsidó családban. Első előadását 17 évesen rendezte, s fiatalon emelkedett a legnagyobb brit rendezők sorába. Ő mutatta be Londonban Jean Cocteau és Jean-Paul Sartre műveit. 1947-50 közt a Covent Garden opera főrendezője volt, egyik híres rendezése Richard Strauss Salome című operája volt 1949-ben, amelyhez a spanyol szürrealista művész, Salvador Dalí tervezett díszleteket és jelmezeket.

1962-től a Royal Shakespeare Company igazgatójaként számos Shakespeare-drámát újraértelmezve vitt sikerre. Az Artaud-féle kegyetlen színház elvei szerint színpadra állította Jean Genet A paravánok című művét, valamint Peter Weiss nagyhatású darabját, a Marat/Sade-ot. Ez utóbbi szokatlan stílusa sokkolta a világot, ugyanakkor nemzetközi elismerést szerzett Brook számára. 1968-ban Seneca Oedipus-át rendezte meg, majd kiadta Az üres tér című színházelméleti művét, amely magyarul is megjelent. Ebben azt hirdette, hogy a rendező az előadás legfőbb teremtő ereje. Több új technikát vett át Jerzy Grotowski lengyel, valamint Julian Beck amerikai rendezőtől.

Negyven évig tartó brit sikerszéria után, amelyek során Laurence Olivier-től Orson Wellesig a legnagyobb színészeket rendezte, Peter Brook azt vallotta, hogy

"kimerítette a konvencionális színház lehetőségeit", elköltözött Franciaországba, ahol kísérleti színházcsinálásba fogott.

1970-ben Párizsban Nemzetközi Színházkutató Központot létesített, 1974-ben nyitotta meg színházát a Bouffes du Nord épületében, ahol különböző kultúrákból érkezett színészekkel monumentális, egzotikus hatású előadásokat rendezett. Az autentikus és hiteles színjátszás jegyében Afrikában, Iránban, az Egyesült Államokban is folyatott kísérleti munkákat, amelyekben a színész és a néző kapcsolatának megújítása érdekelte.

A legismertebb mesterműve a Mahábhárata, az indiai eposz kilencórás színpadi változata, amelyet 1985-ben rendezett meg.

Későbbi fontosabb rendezései: Athéni Timon, Übü király, Antonius és Kleopátra. Filmet is készített, egyebek közt A legyek ura, a Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása című filmek rendezője.

Jóllehet Peter Brook 2010-ben a Budapesten is bemutatott Varázsfuvola-adaptációjával 36 év után leköszönt a párizsi Bouffes du Nord színház igazgatói posztjáról, rövid, látszólag könnyed és egyszerű előadásait továbbra is ezen a játszóhelyen mutatta be, amelyet egy külvárosi, lepusztult és elhagyatott egykori színházépületből ő tett Franciaország egyik leghíresebb színházává.

A budapesti Trafóban is bemutatott Csatamező című produkció után, amely a Mahábhárata záró epizódjából készült, sokan azt gondolták, hogy a brit mester végleg visszavonul. Az emberi létezés alapkérdései, a háború, a halál, az igazságszolgáltatás témái azonban továbbra is foglalkoztatták, élete végén elsősorban saját maga által átélt történeteket vitt színre hosszú évtizedek óta állandó munkatársa, Marie-Hélene Estienne közreműködésével.

A brit becsületrend, az Order of the Companions of Honor tagjaként Peter Brook új horizontokat nyitott a kortárs dramaturgiában, elősegítette a különböző kultúrák, Európa, Afrika és Ázsia kultúrája közötti eszmecserét.

Felesége Natasha Parry brit színésznő (1930-2015) volt, két gyerekük született, Simon Brook filmrendező és Irina Brook színházi rendező.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×