Infostart.hu
eur:
377.63
usd:
319.88
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Egy fesztiválozó az üzenőfalra ír a kisharsányi kovácsudvarban 2019. augusztus 1-jén.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Ezzel robbant idén az Ördögkatlan

Augusztus első hetében immár tizenötödjére gyülekeznek a villányi borvidéken.

Több száz eseményt, köztük színházi előadásokat, irodalmi esteket, képzőművészeti és családi programokat, koncerteket kínál öt napon át az idén augusztus 2. és 6. között zajló Ördögkatlan fesztivál - közölték a szervezők keddi online sajtótájékoztatójukon.

Az idén Nagyharsányban, Beremenden, Villánykövesden, valamint a palkonyai Mokos Pincészetnél és a Kisharsányhoz tartozó Vylian szőlőbirtokon zajló fesztivál egyik főszervezője, Bérczes László közölte: a rendezvény jubileumi, hiszen 15. alkalommal tartják meg idén több mint félszáz helyszínen.

Kiss Mónika, a fesztivál másik szervezője a programok közül a több mint hatvan színházi eseményt emelte ki. Mint mondta, azok között minden korosztály talál majd produkciót magának.

Mint Komáromi György, az Ördögkatlan gazdasági vezetője rámutatott, a 2022-es programokra nem jutott annyi forrás, mint azt remélték, és még ma is vannak lyukak a költségvetésben. Emiatt a beremendi nagyszínpadot, illetve az ahhoz kapcsolódó, költséges produkciókat el kellett hagyni idén. Hozzáfűzte: a jövőt illetően bíznak újonnan megnyíló forrásokban.

Kollár-Klemencz László, író, zenész, filmrendező, az idei Ördögkatlan díszvendége elmondta, hogy a fesztiválon egy beszélgetés keretében bemutatják Öreg Banda című családregényét és fellép kamarazenekarával, valamint Farkas Róberttel és Dargay Marcell-lel a Zabolátlan lovaim című lírai dalestet adják elő.

A fesztivál kiemelt programjai között a K2 Színház művészei augusztus 6-án a nagyharsányi tornateremben adják elő Züfec című produkciójukat, míg a beremendi református templom kertjében a Ki vele, Néró!, Az apostol, a Felhőkakukkvár és a Rebellisek is megtekinthető lesz.

Szintén augusztus 6-án Törőcsik Mari-emlékestet tartanak, Baksa Soós Jánosra, a magyar underground tavaly szeptemberben elhunyt ikonikus, titokzatos alakjára pedig kiállítással, koncerttel emlékeznek.

A Magyar Zene Háza Nagyharsány szívében, a református templomban és a templomkertben várja a katlanozókat "progresszív, interaktív, improvizatív és játékos produkciókkal". Délelőtt közönséget bevonó workshopokkal indul a nap, míg a zeneművek kortárs ismeretterjesztő koncertjei mellett fellép a Városminor, a Neked8 énekegyüttes, valamint több amatőr kamarazenei formáció.

A nagyharsányi Narancsliget délelőttönként a gyerekeké és a családoké lesz sok mesével, könyvvel, kézműveskedéssel, animációs workshoppal. Itt láthatja a közönség a Hamupipőkét és a Szegény Dzsoni és Árnika című előadást, együtt zenélhetnek az érdeklődők a Bélaműhellyel, de akár Sakkiskolában is tanulhatnak a gyerekek és szüleik.

Cirkuszi és utcaszínházi produkciók is lesznek köszönhetően a spanyol Cia. Pakipaya-nak és a mexikói Foco alAire utcaszínháznak. Előbbi előadása ötvözi a látványos és akrobatikus légtornát és a színházat, míg a mexikóiak furcsa, titokzatos, rituális utcai vonuláson vonják be produkciójukba a publikumot.

Az Ördögkatlanon Dinyés Dániel és Kolonits Klára jóvoltából ismét lesz operabeavató, amelyhez Jób könyve címmel Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs kortárs zeneművet írt. Lesz az orosz-ukrán háború szörnyűségeit megidéző koncert is, és fellép Udvaros Dorottya és Básti Juli, Pokorny Lia és a Nézőművészeti Kft.

A villánykövesdi Csikófuttatóban különböző színházi egyetemek hallgatói mutatkoznak be Kolozsvártól Budapestig, Kaposvártól Pécsig, a Hagyományok Háza pedig gyerekprogramokkal, táncházakkal, kézművesekkel, népzenei koncertekkel tölti meg a Teleki Ligetet.

Az Ördögkatlanon mindezeken felül száznál több könnyűzenei koncertet is tartanak, így a Carson Comától a Hiperkarmáig, a 30Y-tól a Kiscsillagig sok zenekar képviselteti magát.

Az Ördögkatlan díszvendége idén Kollár-Klemencz László mellett Magyarország legnagyobb digitális fényképarchívuma, a Fortepan, a Líra Könyv Zrt., a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapest Bábszínház lesz.

A fesztiválról részletes információk a www.ordogkatlan.hu-n, valamint a fesztivál Facebook-oldalán olvashatók.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×