Maurer Dóra számára megtiszteltetést, egyben öröm a Nemzet Művésze cím odaítélése. Mint mondta, volt már sikere Párizsban, Londonban, de ezek idegen környezetek, így más érzés, ha otthon dicsérik az embert. „Mert itthon a környezetem reagál a munkámra, a kollégák és más emberek, ami jót tesz, jó érzés, hogy becsülik, amit csinálok” – fogalmazott.

A Kossuth-díjas grafikus, festő a gondolkodásmódjával, művészetével kapcsolatban azt mondta, hogy a munka során nagy, a világról való gondolatai még nincsenek, műveit utólag lehet értelmezni, azokról valamire asszociálni, például a forradalomra, egy megmozdulásra, akár az ellenállásra, sok mindenre. „De nem szándékom, és ez nincs benne, amikor csinálom” – magyarázta.

Maurer Dóra szerint pillanatnyilag nincs avantgárd.

Hozzátette: volt idő, amikor ez az irányzat nagyon fontos volt, számára is az 50-es, 60-as években, hogy ne legyen konzervatív, és figyelje azt, hogy mi a kortárs munka, és mi az, ami megmozgatja az embereket, de egyben őt is feldobja. A művész felidézte, hogy egykor járt egy németországi galériában, ahol eleinte nem tudott mit kezdeni az ott látottakkal, majd egy közeli építkezést megpillantva „leesett a tantusz, és mindent egész másképp látott”, hiszen a kettő látványilag nagyon közel állt egymáshoz.

A munkát egyelőre nem kívánja abbahagyni, mint fogalmazott, van egy formarendszere, amivel foglalkozni kíván, „kibontogatva” annak újabb és újabb lehetőségeit. A tárlatait illetően azt mondta, túl gyorsnak, fárasztónak érzi a tempót, kevesebbel is beérné. Ráadásul nem is szereti a legújabb alkotásait „csak úgy körbe-körbe vinni”, mert félti őket.

Maurer Dóra azt is elárulta, bár nem bánja, ha kritizálják, felhívva a figyelmét valamire, amivel tud mit kezdeni, elsősorban magának akar megfelelni. Példaként említett egy tavaly novemberi sorozatot, amit sok fizikai fájdalom közepette készített, de nagy örömet okozott számára. „Minden nap érdemes volt fölkelni és egész nap dolgozni rajta, miközben már nem is figyelt a fájdalmakra” – fogalmazott.